Infostart.hu
eur:
355.64
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Sokkolták a közvéleményt a megkínzott áldozatukat levizelő gyerekek

Valóságos sokkot okozott és büntethetetlenségük kapcsán hatalmas vitát keltett Németországban két 13 éves fiatal, akik müncheni otthonában órákon keresztül csaknem halálra kínoztak egy 83 éves, demenciában szenvedő idős asszonyt.

Az eset a hét elején történt, és napokkal később derült rá fény. Péntekre azonban óriási vita kerekedett amiatt, hogy a két fiatal kora miatt büntetőjogilag nem vonható felelősségre.

A rendőrség pénteki közlése szerint feltehetőleg a pénzszerzés utáni vágy volt az indíték, amiért a két 13 éves tettét elkövette. A két fiatal hétfőn kora délután hatolt be az idős asszony lakásába, akinek szemébe folyékony fűszert és parfümöt, szájába pedig borotvahabot spricceltek. Ez után arra kényszerítették őt, hogy fél liter pálinkát igyon meg, majd a földön fekvő, teljesen magatehetetlen asszonyt levizelték, és többször megtaposták.

Órákkal később elhagyták az idős hölgy otthonát, egyikük azonban édesanyjának beszámolt a történtekről, aki értesítette a rendőrséget. A 83 éves asszony túlélte a bántalmazást, jelenleg kórházban ápolják, de minden valószínűség szerint látása maradandó károsodást szenved.

A két fiú korábbról ismerte az áldozatot, a bevásárlásban segített neki, azonban megszakadt a kapcsolatuk. A kettő közül az egyik azóta pszichiátriai kezelés alatt áll. Egyes hírek szerint mobiltelefonjukkal filmre vették a kínzásokat, amit a rendőrség - bár a telefonokat elkobozta - hivatalosan egyelőre nem erősített meg.

A fiatalkorúak büntetőjogi felelősségre vonása Németországban 18 évtől engedélyezett. A történtek nyomán számos követelés hangzott el a korhatár akár 12 évre történő leszállítására. Egyes szervezetek pedig azt sürgették, hogy az ilyen jellegű bűncselekményeket elkövető, de büntetőjogilag koruk miatt felelősségre nem vonható fiatalokat helyezzék azonnal állami gondozás alá.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. A harmadfokú hőségriasztást meghosszabbították, több településen vízhiány lépett fel, a kormány takarékos vízhasználatra kérte a lakosságot. A Medián legfrissebb felmérése szerint a Tisza Párt előnye tovább nőtt a Fidesz–KDNP-vel szemben, a biztos szavazók körében 73–21 százalékra, miközben történelmi csúcson van a lakosság optimizmusa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×