Infostart.hu
eur:
354.97
usd:
311.19
bux:
139354.2
2026. június 30. kedd Pál

Túlélőt találtak Haitin a francia mentőalakulatok

Túlélőt találtak a francia mentőalakulatok Haitin, 15 nappal az országot sújtó földrengés után.

A 16 éves lányt egy ház romjai alól szabadították ki helyi idő szerint szerdán a fővárosban, Port-au-Prince-ben. Él, de nagyon kiszáradt, s eltört az egyik lába.

Samuel Bernes, a francia polgári védelem szóvivője nem tudta megmondani, hogy a lány valóban már 15 napja a romok alatt volt-e, vagy valamelyik későbbi utórengés áldozata. Ugyanakkor azt közölte, hogy a túlélő nagyon gyenge, ami szerinte inkább az előbbi variációt támasztja alá.

A lány egy betondarabok közé ékelődő üregben vészelte át az elmúlt napokat. Menekülését annak köszönheti, hogy a környékbeli emberek tovább folytatták a kutatást, a romok átfésülését, s eközben meghallották a lány hangját. Értesítették a hatóságokat, s ezután egy francia mentőalakulat érkezett a helyszínre.

Ez utóbbi tagjai megtalálták a lányt, egy lyukat ástak hozzá, hogy oxigént és vizet adjanak neki, majd 45 perc múlva ki tudták emelni a romok alól. Mint a mentőosztag egyik tagja elmondta, nagyon gyenge volt a pulzusa, s rendkívül alacsony a vérnyomása: ha nem találnak rá, valószínűleg néhány óra múlva meghalt volna.

A 16 éves Carlene Etienne-t egy francia tábori kórházba, majd egy kórházhajóra szállították. Rokonai elmondták: már nem számítottak arra, hogy élve látják viszont.

Eközben René Préval haiti elnök közölte: már majdnem 170 ezer holttestet gyűjtöttek össze a földrengés óta. Hozzátette: 225 ezer lakóépület pusztult el, vagy károsodott, s több mint egymillió haiti ember került az utcára. Egyben bejelentette: elhalasztják a február végére tervezett törvényhozási választásokat.

Címlapról ajánljuk
Helyzet van – Nemzeti összefogást kért a vízfogyasztás ügyében Magyar Péter
frissülő cikk

Helyzet van – Nemzeti összefogást kért a vízfogyasztás ügyében Magyar Péter

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés keddi napja is. A téma a kritikus vízhiány. Szavai szerint a következő napokban minden magyar állampolgárra szükség lesz a helyzet miatt. Ellenzéki reakciók, majd viszonválasz - tartson velünk!

Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Nagy bajban vagyunk, hiszen a világ gyorsan melegszik. Ráadásul Európán belül Magyarország középső része a leginkább – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke arról is beszélt, hogy ma már nem elképzelhetetlen az 50 Celsius-fokos hőmérséklet hazánkban, illetve hogy három hete még nem tudtuk, hogy ilyen súlyos lesz ez a hőhullám, ami nagyon fontos figyelmeztető jel kell legyen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×