Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Többet kell majd adózni a sztárfocistáknak

Gyökeresen átalakítanák a profi sportolóknak adott adókedvezményeket a francia parlamenti képviselők. Az ezzel kapcsolatos módosító javaslat elsősorban az első ligában játszó, átlagosan havi 45 ezer eurót, mai árfolyamon mintegy 12 millió forintot kereső focistákat érinti majd, akiknek "a fiskális igazságosság" nevében jövőtől lényegesen többet kell az államnak adózniuk.

A javaslatot elkészítő honatyák azzal indokolják kezdeményezésüket, hogy a jelenlegi gazdasági válságban a társadalom csaknem minden tagjának valamilyen szinten áldozatot kell hoznia, és szerintük igazságtalan és etikátlan lenne, ha ebből az "aránytalanul magas" összegeket kereső profi sportolók kimaradnának.

Adataik szerint a tíz legjobban fizetett, Franciaországban játszó focista havi keresete 100 és 285 ezer euró, azaz 26 és 75 millió forint között mozog, és az adókedvezmények szerintük "perverz" hatását jól mutatja, hogy az idei bajnokságban történt négy legdrágább átigazolás az állam számára közel 1,5 millió eurós bevételkiesést eredményezett.

A javasolt szigorítások egyike az, hogy a profi sportolók számára többé nem tennék lehetővé a "nyereségátlagolásnak" nevezett eljárás alkalmazását. Ennek az a lényege, hogy az érintettek adóalapját három vagy ötéves jövedelmük átlaga alapján számítják ki, ami lehetővé teszi számukra, hogy a többi közé olvasszák a legtöbb nyereséget hozó évüket, például egy olyant, amelyben egy átigazolás után keresetük megduplázódott. A szociális ügyek bizottságának számításai szerint ez az eljárás mintegy 30 százalékkal csökkenti a profi sportolók adóalapját.

A képviselők a fentiek mellett várhatóan teljesen megszüntetik az úgynevezett "kollektív képhez való joggal" járó adókedvezményt is, amely alapvetően a különböző fotók, videófelvételek után járó jogdíjakkal áll összefüggésben, de amely lehetővé teszi, hogy a játékosok jövedelmük 30 százalékát ezen címen kapják meg, az összeg után azonban nem kel adózniuk, és járulékot sem kell fizetniük. Az Állami Számvevőszék - amely szintén e lehetőség megvonása mellett tett javaslatot idei jelentésében - évi 95 millió euróra, több mint 25 milliárd forintra becsüli az így kieső adóbevételt.

A futballvilág szereplői természetesen ellenzik a tervezett szigorításokat, úgy vélik ugyanis, hogy azokkal el fogják riasztani a legjobb sportolókat Franciaországból. A javaslat egyik fő védelmezője, a parlament alsóházának alelnöke viszont minderre azt mondja: a francia klubok soha nem fognak tudni versenyezni a Chelsea, a Real Madrid vagy az AC Milan "pénzügyi túlzásaival", az adófizetők pedig nem lehetnek áldozatai ennek a szerinte "beteges rivalizálásnak".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×