Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Az al-Kaida tagja a részecskegyorsító egyik fizikusa?

Az al-Kaida terrorhálózathoz tartozás gyanújával letartóztatták Franciaországban a világ legnagyobb részecskegyorsítójának, a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) egyik fizikusát - közölte pénteken egy igazságügyi tisztségviselő.

A letartóztatott szakember állítólag az al-Kaida észak-afrikai szárnyával, az Iszlám Maghreb al-Kaidája nevű szervezettel áll kapcsolatban. A csoport rendszeresen követ el támadásokat az algériai kormány és nyugati turisták ellen. Az illetőt fivérével együtt tartóztatták le csütörtökön a Lyontól 33 kilométerrel délre fekvő Vienne kisvárosban - mondta a neve elhallgatását kérő tisztségviselő.

A rendőrség közlése szerint egy 25 és egy 32 éves francia állampolgárról van szó. Elfogásuk egy terroristákat felderítő akció része volt. A szóban forgó fizikus 2003 óta elemzőprogramokban dolgozik a CERN egy külső intézetében. Egyike volt annak a mintegy hétezer tudósnak, aki a nagy hadronütköztetőt létrehozta.

A fizikusnak semmi olyanhoz nem volt hozzáférése, amelyet terrorizmus céljára használhattak volna - közölte a CERN közleményben. A férfit már hónapok óta nem látták az intézményben - tette hozzá a CERN szóvivője. Ez nem is furcsa, hiszen a hadronütköztető tavaly szeptemberben - kilenc nappal beindítása után - meghibásodott, azóta nem működik, így nem volt munkája a fizikusnak sem. Az LHC-t novemberben fogják újraindítani.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×