A gondolat sok más között merült fel, s kiötlői úgy vélik, ez elősegítené a lakosság elvándorlásának leállítását és ezzel a térség gazdasági helyzetének megmentését.

Konkrétan Vlagyivosztok egyik felének, az ipari övezetnek a bérbe adásáról van szó, s a bérleti díj mintegy 130-150 milliárd rubel lenne, vagyis az egész terület jelenlegi költségvetésének többszöröse.

A város kínai fele saját adminisztrációval rendelkezne, amely egyenesen az északkelet-kínai Harbinnak lenne alárendelve, de a városi és területi hivatalnokokat távolabbról telepítenék át, hogy ezzel is nehezítsék a korrupciót. A két városrészt elválasztó határon csakis vámvizsgálat után lehetne átlépni.

Mindez emlékeztet azokra a feltételekre, amelyekkel a britek bérbe vették annak idején Hongkongot, amelyet később vissza is adtak Kínának, de Oroszország Tengermelléki területén az emberek fel vannak háborodva, s többnyire úgy vélik, ha a kínaiak egyszer bérbe veszik a fél várost, soha többet vissza nem adják. Lenint idézik, aki olyasmit mondott, hogy Vlagyivosztok ugyan távoli város, de a mienk.

Az elképzelést felvető tudósok azzal érvelnek, hogy nekik kötelességük volt a város stratégiai fejlesztésének minden lehetséges változatát vizsgálni, és így ezt a lehetőséget is végiggondolták, de megvalósítása egyelőre nem reális. Olyannyira nem, hogy be sem került a város vezetőinek bemutatott tanulmányba.

Mások hozzátették, hogy már a szovjet időkben felmerült a lehetőség, hogy a Tengermelléki területre beengedjék a kínaiakat, azzal, hogy területet adnak nekik bérbe, a kínaiak ott majd építkeznek, s a bérlet lejárta után minden a Szovjetuniónak marad.