Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Futballhuligánokkal akarták szétveretni a belgrádi melegtüntetést

Csatatérré akarták változtatni Belgrád központját a vasárnapra tervezett, de egy nappal előbb lemondott melegfelvonulás ellenzői - jelentette belügyi forrásokra hivatkozva a Politika című újság.

A lap a belügyminisztérium munkacsoportjának szombat éjfélkor véget ért tanácskozásáról beszámolva közölte, hogy a szakemberek számításai szerint pár száz, de legfeljebb 2 ezer ember vett volna részt a Meleg Büszkeség Napjához kötődő rendezvényen, míg az ellenük tüntetők, őket bántalmazni akarók száma 10 ezerre tehető.

A kiszivárogtatott, nem hivatalos értesülés szerint a támadók között lett volna a Crvena Zvezda, a Partizan és a Rad futballcsapat mintegy 4000 drukkere. Õket az utóbbi néhány meccsen a szurkolói klubok vezetői tüzelték fel, mondván, hogy ne lássák többé a stadionok nekik fenntartott szektoraiban azokat, akik nem lesznek ott a melegek, leszbikusok és transzvesztiták felvonulásának szétverésén.

A biztonsági szolgálatok azt is megtudták, hogy a futballszurkolók magas hőfokon égő fáklyákkal, tűzijátékhoz használt rakétákkal fegyverkeznek fel, s azokkal akarják megtámadni a menetet, valamint az azt biztosító rendőröket. A szervezkedést egy olyan drukkercsoport vezette, amelyet rendőrségi források szerint szoros szálak fűznek egy kábítószer-terjesztői hálózathoz.

A jobboldali szervezetek szintén mintegy 4000 embert mozgósítottak, de több - néven nem nevezett - parlamenti párt ifjúsági tagozatának aktivistái is készültek a melegek ellen. A boszniai Szerb Köztársaságban több mint 25 bérelt autóbusz állt készen arra, hogy 1000 tiltakozót vigyen Belgrádba.

A szerb belügyminisztérium értesülései szerint a melegparádé szétverése után a futballhuligánok és a szélsőséges, fasisztoid csoportosulások tagjai szervezetten akartak Belgrád egyik követségekkel és állami hivatalokkal teli sugárútjára vonulni (itt van a kormány, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium épülete), s pusztítani, ahogy tették azt február 21-én, egy Koszovó kapcsán rendezett nagygyűlés után, amikor megrohanták az amerikai és a horvát nagykövetséget.

Szombaton a belgrádi rendőrség közleményben jelentette be, hogy biztonsági megfontolásokból a jövőben nem engedélyez a szerb főváros központjában semmilyen tömegmegmozdulást.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×