Infostart.hu
eur:
365.59
usd:
316.88
bux:
149146.27
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Csehországban a pártok továbbra is őszi előre hozott választásokra törekednek

A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát.

A 200 tagú képviselőházban pénteken 149-en támogatták a módosítást, a későbbi felsőházi szavazáson a 81 szenátorból 63-an voksoltak mellette.

Václav Klaus elnök már alá is írta az alkotmánymódosítást, és várhatóen november 6-7-ére fogja kiírni a választásokat. Ján Fischer kormányfőnek még ellenjegyeznie kell a módosítást, de ez már csak formalitás.

A szociáldemokraták és a konzervatívok rohamtempóban erőltették keresztül az alkotmánymódosítást a törvényhozáson, hogy még ősszel meg lehessen tartani az előre hozott választásokat.

Azért kényszerültek rá a sietségre - és az alternatív megoldásra, az alaptörvényt módosítására -, mert az alkotmánybíróság egy képviselői panasz nyomán semmissé nyilvánította az alsóház korábbi döntését saját megbízatási idejének lerövidítéséről. A bíróság egyben érvénytelenítette azt az elnöki rendeletet is, amely eredetileg október 9-10-ben határozta meg az előre hozott választások időpontját.

A most elfogadott alkotmánymódosítást is meg lehet azonban támadni az alkotmánybíróságon.

Csehországban azután vált szükségessé az előre hozott választások kiírása, hogy tavasszal megbukott a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány. Azóta a Ján Fischer vezette ügyvezető kormány van hatalmon.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. A magyar tőzsdén emelkedéssel indult a nap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×