Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
314.21
bux:
148007.94
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Vádol az ellenzék: megerőszakolták a tüntetőket

Megerőszakolták az ellenzéki tüntetők egy részét - állítja Mir Hoszein Muszavi, iráni ellenzéki jelölt a reformisták egyik vezetőjével együtt. A politikusok szerint úgymond kormányügynökök követték el a bűncselekményeket a börtönökben.

Annak ellenére, hogy a hivatalában megerősített iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád kisebb engedményeket próbál tenni az iráni társadalomnak - például nőket is bevesz a kormányba és visszahívja az utcáról a leggyakrabban őket zaklató vallási rendőrséget -, az ellenzék továbbra sem hajlandó elismerni választási győzelmét.

Most Mir Hoszein Muszavi ellenzéki elnökjelölt is megismételte a korábbi vádat, amely szerint az utcán összevert és letartóztatott tiltakozók egy részét a börtönökben megerőszakolták. Ezt követően hallgatásra akarták kényszeríteni őket, de ezt pénzzel, vagy fenyegetéssel nem lehet elérni - írta Muszavi az egyik vezető reformerhez, Mehdi Karubihoz írt levelében.

Az állítással először az elnökválasztáson szintén indult Karubi állt elő, akit a keményvonalasok le akarnak tartóztatni, ha nem tud bizonyítékkal szolgálni. A politikus, aki a múlt héten azt is állította, hogy egyeseket megöltek a fogságban, azt mondja: vannak bizonyítékai.

"Ön bátor és remélem, hogy más vallási vezetők is támogatni fogják" - írta Karubinak a volt elnökjelölt Muszavi.

Az iszlám forradalom óta kirobbant legnagyobb tiltakozások nyomán több ezer embert tartóztattak le Iránban. Kétszázan még mindig börtönben vannak, köztük mérsékelt politikai vezetők, aktivisták, jogászok és újságírók. A hatóságok közben tömeges bírósági eljárásokat indítottak ellenük, amit a bírálók koncepciós pereknek neveztek, és azzal vádolták meg az igazságszolgáltatást, hogy kínzással csikartak ki vallomásokat.

Közben Ahmadinezsád szerdán bemutatja új kormányát; a hírszerzési miniszter például a tüntetések idején elhíresült Baszídzs-milícia egyik volt vezetője lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×