Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
314.59
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Grúzia hivatalosan is kilépett a FÁK kötelékéből

Grúzia keddtől nem tagja a Független Államok Közösségének (FÁK), ezzel juttatva kifejezésre tiltakozását az orosz fellépés ellen a tavaly augusztusi grúz-dél-oszétiai konfliktusban. Ezt Tbilisziben David Dzsalaganija külügyminiszter-helyettes, Minszkben pedig a FÁK végreható bizottsága jelentette be, utalva arra, hogy mostanra zajlott le a hivatalos eljárás a kilépési szándék tavalyi bejelentése nyomán.

Az egykori Szovjetunió volt köztársaságait a balti államok kivételével tömörítő szervezetből való kilépését Grúzia közvetlenül az ötnapos háború után jelentette be, s mostanra fejeződött be a hivatalos eljárás.

Mindkét fél hangsúlyozta azonban, hogy Tbiliszi továbbra is kötelezőnek tekint magára nézve több mint 70, a FÁK keretében létrejött szerződést, így többek között a vízummentes utazásról és a szabad kereskedelemről szóló egyezményeket.

Tbilisziben azt is hangsúlyozták, hogy Grúzia továbbra is kész kétoldalú megállapodásokat kötni a FÁK tagállamaival a kölcsönös érdekek és a területi épség elveinek tiszteletben tartása alapján.

Az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség orosz külügyminisztériumi forrásokat idézett, akik szerint a szervezetből való távozás negatív következményekkel jár majd a grúz nép, az egyszerű állampolgárok számára. A nyilatkozó azonban úgy vélte: a fejleményt nem szükséges dramatizálni, hiszen minden szuverén államnak, így Grúziának is jogában áll eldönteni, mely nemzetközi szervezethez kíván, vagy nem kíván tartozni.

Tbiliszi 2006-ban már kilépett a FÁK védelmi minisztereinek tanácsából, mivel Miheil Szaakasvili államfővé választásától kezdődően a NATO-csatlakozásra törekszik.

A Független Államok Közösségének 1991. december 21-i megalakulása az orosz vezetők szerint lehetővé tette, hogy a volt Szovjetunió tagállamai "civilizáltan váljanak szét". Megalakulása óta a tagországok számos - az integrációt és az együttműködést célzó - gazdasági, katonai és külpolitikai egyezményt írtak alá, s létrehozták a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét.

A szovjet szövetségi államkeretet felszámoló dokumentumot  1991 decemberében írta alá az orosz és az ukrán elnök, valamint a fehérorosz parlament elnöke. A megállapodás kimondta, hogy a "Szovjetunió mint a nemzetközi jog alanya s mint geopolitikai realitás megszűnik létezni", de leszögezte, hogy a szerződő felek megalapítják a Független Államok Közösségét, amely nyitott a Szovjetunió többi egykori tagköztársasága előtt. Néhány héten belül Almatiban egy jegyzőkönyv aláírásával tizenegy korábbi szovjet tagköztársaság fogalmazta meg a FÁK működési alapelveit és céljait.

Grúzia 1994 óta volt a FÁK tagja, és 2008. augusztus 14-én jelentette be kilépését. Grúzia FÁK-államokkal folytatott külkereskedelme tavaly 2,5 milliárd dollárt - az ország teljes külkereskedelmi forgalmának több mint harmadát - tette ki, s ebből több mint kétmilliárd dollár volt a grúz behozatal értéke.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 21:48
2026. augusztus 9. 21:12
×
×