Infostart.hu
eur:
351.67
usd:
303.79
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Tüntetők akadályozzák a parlament munkáját

Három héttel a bangkoki repülőtéri blokád feloldása után folytatódnak a tüntetések Thaiföldön. A fővárosban tüntetők ezrei lepték el a parlament épületéhez vezető utat, ezzel gátolva, hogy az új kormányfő ismertesse programját.

Tüntetők lepték el a thaiföldi parlament épületéhez vezető utakat Bangkokban. A mintegy 9 ezer, vörösbe öltözött ellenzéki a 2006-ban menesztett Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök híve ezzel akadályozza, hogy az új kormányfő ismertesse kormányprogramját.

A házelnök szerint az ülés megkezdése több órát is késhet, sőt még az is elképzelhető, hogy csak az újévben tud összegyűlni a kellő számú képviselő. Az alkotmány értelmében az új kormány addig nem léphet hivatalba, amíg a kormányfő nem ismerteti programját a parlament plenáris ülésén.

Veddzsadzsiva Abhiszit, az ellenzéki Demokrata Párt vezetőjét azután nevezték ki miniszterelnöknek december 15-én, hogy az előző kormány megbukott az alkotmánybíróság ítélete nyomán.

A belpolitikai válság fél évvel ezelőtt kezdődött Thaiföldön, a tüntetők azt követelték, hogy a választási csalásokkal megválasztott kormány távozzon a hatalomból. A demonstrációk során a tüntetők napokig blokád alatt tartották a bangkoki repülőteret, megbénítva ezzel az ország légiközlekedését.

Vasárnap a volt miniszterelnök több tízezer híve tüntetett Bangkok egyik nagy terén, a Szanam Luangon. A magukat a Diktatúra Elleni Demokratikus Szövetségnek nevező tiltakozók a kormány visszahívását, és új választások kiírását követelik.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter a közmédiával kapcsolatban posztolt

Magyar Péter a közmédiával kapcsolatban posztolt

A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat – közölte Magyar Péter a Facebookon pénteken. Mutatjuk a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×