Infostart.hu
eur:
356.8
usd:
309.21
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Női párharc a francia ellenzék vezetéséért

Már biztos, hogy nő lesz a francia szocialista párt következő főtitkára, a végső döntést péntek este hozzák meg a párttagok. A szavazás első, csütörtöki fordulójában a 2005-ös elnökválasztásokon alulmaradt Ségolene Royal, valamint Martine Aubry egykori munkaügyi miniszter, Lille város polgármestere maradt versenyben. Utóbbi nevéhez fűződik a francia munkaadók által számtalanszor elátkozott 35 órás munkahét bevezetése.

A szocialista párttagok ezúttal is meglepetést okoztak, 42,5 százalékuk ugyanis a párt bürokratikus működését megreformálni akaró, a politikai sajtó által "elefántoknak" is nevezett főideológusokkal - például Lionel Jospin egykori miniszterelnökkel - szembehelyezkedő Segolene Royalra szavazott.

Vetélytársa, a jelenlegi pártvezetés által is támogatott Martine Aubry csaknem nyolc százalékponttal kapott kevesebbet. Pedig befolyásos hívei az elmúlt napokban mindent megtettek, hogy az 55 éves Segolene Royal ellen közös frontot hozzanak létre, és azzal ijesztgették a bázist, hogy koalícióra akar lépni a Francois Bayrou által vezetett liberális jobbközép párttal.

A mezei elvtársak lázadó kedvét azonban az egy hónappal ezelőtt megtartott előzetes szavazási eredmény is jelezte, akkor ugyanis öt potenciális főtitkárjelölt programjáról kellett szavazniuk, és a pártvezetés legnagyobb csodálkozására a legtöbb voksot Segolene Royal elképzelései kapták.

Mindezzel együtt a péntek esti szavazás még távolról sincs lefutva, hiszen a versenyből kiesett harmadik jelölt, a voksok 22 százalékát megszerző Benoit Hamon arra kérte támogatóit, hogy Martine Aubry-re szavazzanak, és az egykori munkaügyi miniszter mellé sorakozott fel a versenyből korábban kiszállott Bertrand Delanoë, Párizs főpolgármestere is.

Az elemzők szerint azonban ez a túlságosan is az ellenjelölt személye és nem programja ellen irányuló összefogás éppen az ellenkező hatást válthatja ki a tagságból, és könnyen lehet, hogy a többség a vetélytársánál lényegesen karizmatikusabb és dinamikusabbnak tűnő Segolene Royalra szavaz majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×