Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
318.43
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Négyszáz millió dollárt fordíthatnak kampánycélokra a republikánusok

Akár a 400 millió dollárt is elérheti a választások napjáig az az összeg, amelyet az amerikai Republikánus Párt idén kampánycélokra el tud költeni - jelentette be a várható republikánus elnökjelölt kampánymenedzsere csütörtökön.

John McCainnek bőséges forrás áll majd rendelkezésére ahhoz, hogy felvegye a versenyt az általános kampány idején a demokrata párti elnökjelöltség várományosával, Barack Obamával, aki az előválasztások során rekordot döntött az adománygyűjtés terén.

Rick Davis kampánymenedzser elmondta: a republikánus arizonai szenátor az előválasztások alatt, várható jelöltségének bebiztosításáig mintegy 90 millió dollárt költött. A július hónapot több mint 100 millió dollárral kezdhette meg, kisebb részben saját adománygyűjtésének, nagyobb részben pedig a Republikánus Párt erőfeszítéseinek köszönhetően.

McCain a korábbi hónapokhoz képest sikeresebb volt az adománygyűjtésben júniusban, amikor saját maga 22 millió dollárral tudta gazdagítani költségvetését.

Davis szerint a nyár végéig legalább további 95 millió dollárnyi támogatás folyhat be a várható elnökjelölt számára, aki szeptemberben, hivatalos jelöltté válása után még 84 millió dollárnyi szövetségi támogatást is kap, amelyből a november 4-re kitűzött választások napjáig gazdálkodhat.

Obama a két nagy párt várható jelöltjei közül 30 éve az első, aki az általános választási kampány idejére elutasította a szövetségi finanszírozás rendszerét, illetve az azzal járó költekezési limitet, arra számítva, hogy az állami támogatásból nyújtott 84 millió dollárnál sokkal több pénzt tud majd önerőből összegyűjteni.

A demokrata párti kampánystáb még nem nyilatkozott saját júniusi adománygyűjtési mérlegéről. Bill Burton szóvivő azonban elmondta: nincsenek meglepve McCain múlt havi eredményei miatt, tekintettel arra, hogy a befolyt támogatás "nagy része washingtoni lobbistáktól származik".

A két rivális nemcsak saját forrásból tud kampányolni: mindkét politikust segítik külső, elvileg függetlennek számító csoportok.

A fontosabb ingadozó államokban például egy veterán szervezet McCain iraki álláspontjának védelmében indított televíziós hirdetést néhány napja, a legnagyobb amerikai szakszervezet pedig a republikánus várományost bíráló klippel próbálja Obamát segíteni.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×