Elemzők korábban is úgy vélték, hogy a francia elnökség alatt mozgalmas hat hónapnak néz elébe az EU, de az elmúlt hetekben kiderült, hogy ez a vártnál is sokkal inkább így lesz. Az ír lakosság a májusi népszavazáson elvetette a lisszaboni szerződést, amely az unió intézményi és döntéshozatali mechanizmusát lenne hivatott megreformálni - azzal a fő céllal, hogy a ma érvényes, lényegében 15 tagállamra szabott nizzai szerződés helyébe lépő új "szervezeti és működési szabályzat" alkalmassá tegye az időközben 27 tagúra bővült és további, nyugat-balkáni bővítést tervező szervezetet a hatékony működésre.

Az unióban eredetileg "európai alkotmány" létrehozásán dolgoztak, de azt 2005-ben a franciák és a hollandok vetették el népszavazáson. A lisszaboni szerződésben nincsenek olyan jelképértékű kitételek, amelyek az egységes államiság képzetét keltik - európai himnusz, európai lobogó -, de benne vannak mindazok a szervezeti és döntéshozatali szabályok, amelyek az integráció elmélyítésének irányába hatnak.

Sem a franciák, sem a hollandok nem vitték népszavazásra a lisszaboni szerződést, de az íreknek alkotmányos okokból ezt kellett tenniük, és az eredmény hidegzuhanyként érte az uniót.

A francia EU-elnökségnek így nem egyszerűen az lesz a dolga, hogy a "magától" lezajló ratifikációs folyamatot ünnepélyesen megkoronázza, és az év végén elnököljön azon a tanácskozáson, amelyen eldöntik, személy szerint ki töltse be a lisszaboni szerződés által létesített, két és fél évre szóló EU-elnöki posztot. Ehelyett olyan közös egyetértés kidolgozásán kell ügyködnie, amely meg is őrzi a lisszaboni szerződés értékeit, és figyelembe is veszi az írek álláspontját.

Szlovénia az új EU-tagállamok közül elsőként töltött be soros elnöki tisztséget, és elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. Tevékenysége bátorítást jelent a 2011 első félévében sorra kerülő Magyarországnak, amely a 2010-ben soros spanyolokkal és belgákkal együtt elnökségi triót alkot majd. De a szorgos, kompromisszumkeresésben jeleskedő szlovének után most egy nagyhatalom ül hat hónapra az elnöki székbe, az ambiciózus Nicolas Sarkozy vezetésével.

A soros elnöki tisztség jogi súlyát nem lenne helyes túlértékelni, de az unió tevékenységének tematizálása, a viták irányának befolyásolási lehetősége mindenképpen olyan eszköz, amely - ha túlzottan az önérdek által vezérelt módon akarnak élni vele - a többieket arra ösztönözheti majd, hogy hangsúlyozzák: Európa nem "a Diadalív árnyékában" kívánja alakítani saját jövőjét.

Az eddigi megnyilatkozások szerint a francia elnökség négy prioritása - a lisszaboni szerződés ügyének keserves házi feladatán túlmenően - a bevándorlási és menedékjogi csomag, az európai védelmi képességek kérdése, az energiapolitikát és környezetvédelmet érintő klímaváltozási csomag, valamint a mezőgazdasági támogatások ügye lesz.

Franciaország szeretne olyan uniós szabályokat elfogadtatni, amelyek jobban ösztönzik a törvényes bevándorlást, ugyanakkor keményebben lépnek fel az illegális bevándorlókkal szemben. Ebben sok eltérő nemzeti megfontolást kell majd összehangolni.

A Sarkozy vezette Franciaország vissza kíván térni a NATO katonai szervezetébe, de eközben arra is törekszik, hogy megerősödjön - az amerikaiak ellensúlyaként - az euroatlanti védelmi mechanizmus európai "pillére", vagyis ha az öreg kontinens védelmi tekintetben növeli saját képességeit. Több tagország - így például Nagy-Britannia - azonban csöppet sem rajong a közös európai haderő gondolatáért.

Az üvegházhatás és az energiaárak megugrása erőteljes ösztönző a klímaváltozási csomag elfogadtatása érdekében, de itt kemény üzleti érdekellentéteket kell áthidalni, és az energiaáraknak az adó eszközeivel való befolyásolása körül máris támadt nézeteltérés az ezt szorgalmazó franciák, illetve a többség között. A mezőgazdasági támogatási politikát illetően pedig az a probléma, hogy általános vélekedés szerint az eddigi rendszer nem finanszírozható tovább, csakhogy ennek a rendszernek éppen Franciaország a legnagyobb kedvezményezettje.

Immár kevesebb szó esik a Sarkozy által korábban szorgalmazott "mediterrán unióról", de a franciák várhatóan továbbra is arra törekednek majd, hogy szorosabb kapcsolatok alakuljanak ki az EU "déli szomszédságával" - értsd Észak-Afrikával -, miközben az unió legnagyobb országa, Németország inkább Kelet-Európa felé tekintene.