Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Barack Obama történelmet írt

Történelmet írt Barack Obama: az illinoisi szenátor lesz az első fekete bőrű politikus, aki indulhat az elnökségért az Egyesült Államokban, miután megszerezte a Demokrata Párt jelöltállítási konvención szükséges többséget, 2118 delegátus támogatását. Legfőbb riválisa, Hillary Clinton ugyan hivatalosan még nem lépett vissza a küzdelemtől, de kedden New York-i törvényhozók előtt bejelentette: kész arra, hogy Obama alelnökjelöltjeként induljon a novemberi választáson.

A dél-dakotai és montanai előválasztással lezárult a Demokrata Párt szavazási folyamata. A CNN hírtelevízió becslése szerint Dél-Dakotában Clinton, Montanában pedig Obama nyert meg; előbbi államban a volt first lady 56-44 arányban vezetett a voksok 67 százaléka ismeretében, utóbbiban az illinoisi szenátornak volt 58-39-os előnye a szavazatok feldolgozása elején.

Mivel azonban a nap folyamán legalább 20, a szavazatáról szabadon döntő szuperdelegátus állt Obama mellé és további 10 olyan delegátus is támogatásáról biztosította, aki John Edwards, a versenyből korábban kiesett aspiráns küldötte volt, a politikus elérte a bűvös 2118-as számot.

A minnesotai St. Paulban a szavazás lezárulta után mondott, előre megírt győzelmi beszédében így Obama kijelentette: "Én leszek a demokrata jelölt". Obama méltatta, hogy vetélytársa, Hillary Clinton választók millióit lelkesítette föl. Hozzátette, hogy saját kampányán javítani tudott a volt first lady elleni küzdelemben.

Öt hónapos ádáz küzdelem

Obama győzelme öt hónapi ádáz küzdelem után született meg, a párt mélyen megosztottá vált. A politikus megelőzte az egykor abszolút esélyesnek tartott Hillary Clinton New York-i szenátort, rekord szintű kampányadományt gyűjtött össze, és soha ekkora számban fekete választók még nem vettek részt előválasztásokon.

Obama mögé állt a független és a fiatal szavazók jelentős része, továbbá őt támogatták a tehetős és képzettebb demokrata választók. S bár Obama 33 fordulóban aratott győzelmet, Clinton csak 20-ban, nem sikerült maga mögött felsorakoztatnia a fehér lakosság, a kékgalléros munkások, továbbá az idősebb és a hispán választók nagy tömegeit.

Clinton az előzetes híreknek megfelelően nem jelentette be kedd esti beszédében, hogy visszalép a versenyből, így hivatalosan még folytatja kampányát.Mint hangsúlyozta, úgy fog eljárni, hogy a Demokrata Párt érdekét szolgálja. Korábbi érvelését megismételve hangsúlyozta, hogy neki lenne a legnagyobb esélye a győzelemre a novemberi elnökválasztáson. Elmondta, hogy csaknem 18 millióan szavaztak rá, és éppen az ingadozó államokban győzött, amelyek a novemberi elnökválasztási győzelem kulcsát jelentik.

Gratulált Obamának az előválasztási versenyben nyújtott "rendkívüli teljesítményéhez", viszont nem ismerte el, hogy vetélytársa legyőzte őt és megszerezte a jelöltséget.

Ugyanaznap azonban, egy demokrata kongresszusi képviselőkkel folytatott beszélgetésen úgy fogalmazott: nyitott arra, hogy Obama alelnökjelöltje legyen. Az elemzők megkezdték annak mérlegelését, hogy elképzelhető-e az Obama-Clinton álompárosítás, és ez erősítené-e a Demokrata Párt győzelmi esélyeit?

A januárban kezdődött amerikai előválasztási kampányban már korábban is felmerült, hogy a két szenátor együtt induljon a novemberi elnökválasztáson, de eddig sem Clinton, sem Obama nem jelezte, hogy elvállalná a másodhegedűs szerepét, közvetve elismerve a rivális nagyobb esélyeit az elnökjelöltségre.

McCain már felvette a kesztyűt

Ha Obama költözik be a Fehér Házba, 47 évesen az egyik legfiatalabb elnök lesz. Ha viszont republikánus vetélytársa, a 72. évét taposó John McCain szenátor nyer novemberben, akkor ő lesz a legidősebb hivatalba lépő elnök.

A Louisiana állambeli New Orleansban tartott beszédében McCain kedd este a maga részéről "megnyitotta" az őszi általános elnökválasztási versenyt. Üdvözölte Obamát mint leendő jelöltet, s azonnal támadta, amiért kész feltételek nélkül tárgyalni a világ zsarnoki vezetőivel Havannától Phenjanig, ugyanakkor nem utazik el Irakba, hogy személyesen tájékozódjék az ottani helyzetről.

A vietnami háborús veterán McCain hangsúlyozta: őt nem tegnap ismerte meg az amerikai nép, mint Obamát, és a problémák kétpárti megoldásának hosszú történetét tudja maga mögött.

Az arizonai szenátor azt mondta, ő az, aki megfelelő változást hozna az amerikai elnökségbe, nem pedig Obama, aki eddig - vele ellentétben - nem hozott kemény döntéseket, nem fordult szembe saját pártjával a valódi változás érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×