Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kudarcért imádkoznak a népszavazás előtt

Két hét múlva tartják az európai reformszerződésről szóló népszavazást Írországban. Egyelőre az igen hívei vannak kis többségben, de ha leszavazzák a módosítást, akkor azt nem lehet bevezetni.

Írország katolikus ország, ahol az egyháznak a múltban hatalmas befolyása volt. Bár az EU-csatlakozás utáni években az országnak sikerült modernizálnia gazdaságát, és kulturálisan is sokat változott, még mindig vannak olyanok, akik tartanak Európa befolyásától.

A hívők egy része attól fél például, hogy az európai reformszerződés miatt enyhíteni kell az igen szigorú abortusztörvényeken, és lehetővé kell tenni a melegek házasságát.

Az unión belül Írország az egyetlen állam, amely népszavazást tart a szerződésről - a "nem" győzelme egész Európa számára megtorpedózná az uniós intézmények, például a szavazati arányok reformját. A brit kormány korábban szintén referendumot ígért, de parlamenti többségére támaszkodva eddig sikeresen ellenállt annak, hogy ezt be is kelljen tartania. A luxemburgi törvényhozás éppen csütörtökön ratifikálta a szerződést.

Írországi közvélemény-kutatások szerint az elmúlt hetekben csökkent az "igen"-tábor előnye, így a június 12-i szavazás szorosnak ígérkezik.

Imádkoznak a kudarcért

A szerződést elvetők egy része közben nem földi hatalomba helyezi bizalmát. Egy sor katolikus imacsoport kifejezetten a szerződés kudarcáért imádkozik. A hívők sms-ekben beszélik meg egymással, hogy melyik imát tartják hatásosnak.

Ann Harland banki alkalmazott a Reutersnak elmondta: ő azt akarja, hogy tiszteljék Isten törvényeit és a keresztény értékeket. "Mert ha nem, akkor minden összeomlik."

Az első alkotmánytervezetet 2005-ben a francia és holland választók szavazták le. Alkotói szerint a cél az volt, hogy az uniót demokratikusabbá és rugalmasabbá tegyék.

Az átdolgozott szöveg még karcsúbb lett, bár az euroszkeptikusok szerint továbbra is alkotmányos változtatásokat tartalmaz. A rövidítés ellenére továbbra is nehéz olyan európaiakat találni, akik úgymond felelős polgárként leültek és végigolvasták volna a többszáz oldalas szöveget.

Egy ír katolikus lapban közben olyan hirdetés jelent meg, amely szerint a szerződés olyan "új európai identitást akar létrehozni, amelynek a radikális világiság és az ateizmus az alapja."

Az ír kormány azzal vádolja a nem tábort, hogy olyan kérdésekben keltenek félelmet, amelyek nem az unió hatáskörébe tartoznak - ilyen például a terhességmegszakítás is. Michael Martin külügyminiszter ezt szomorúnak nevezte, és azt mondta: Írország továbbra is maga dönt a magzat védelméről.

Az egyházközösségeikben befolyásos papok a szószékről eddig nem prédikáltak a szerződés ellenében, de a hívők sokukról tudják, hogy a nem szavazatot támogatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×