Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ismét emelték az áldozatok számát

Kínában a hivatalos adatok szerint megközelítette a 29 ezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma. A pekingi kormányszóvivő közölte: eddig összesen 28 ezer 881 halálesetet erősítettek meg a hatóságok; a sérültek száma csaknem 200 ezer.

Az Új-Kína hírügynökség, helyi illetékesekre hivatkozva, ugyanakkor arról számolt be, hogy csak a Szecsuan tartománybeli Tejang városban 20 ezren vesztették életüket. A hatóságok járványoktól tartanak a földrengés sújtotta területeken, mert még mindig több ezer holttest van a romok alatt.

A térség egyik magas rangú pártvezetője azt mondta: egyre melegebb az idő, és így bármikor járvány törhet ki. Paj Li-cseng arról is beszélt, hogy az utak sok helyen még mindig járhatatlanok, a repülőről ledobott ivóvíz és élelmiszer pedig jóval kevesebb, mint amennyire a túlélőknek szükségük lenne.

Szecsuán tartományban a Richter-skálán mért 7,9-es erősségű földrengés miatt több mint 4,8 millió ember vált hajléktalanná.

Közben több ezer ember menekült el a hétfői földrengés epicentrumához közel fekvő Pejcsuan közeléből, miután átszakadtak egy tó körüli gátak; az emberek a közeli dombok felé futottak. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×