eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Magyar szálai is lehetnek a 11 milliárdos szlovákiai kokainfogásnak

Valószínű, hogy magyarországi szálai is vannak annak hatalmas szlovákiai drogfogásnak, melyről szerdán tájékoztatott a pozsonyi rendőrség. Dunaszerdahelyen az egyik vámraktárban csaknem 164 kg kokaint foglaltak le.

Az önálló Szlovákia történetében eddig még soha nem sikerült olyan nagy mennyiségú kokaint lefoglalni, mint az elmúlt napokban.

Az országos rendőrfőkapitány első helyettese, Michal Kopcsik rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy az egyik Dunaszerdahely melletti vámraktárban két konténerben összesen 163,8 kilogramm kokaint találtak. A kábítószer borosüvegekben volt feloldva.

A szállítmány Argentínából érkezett a hamburgi kikötőn keresztül az egyik szlovákiai szállitmányozási cég megrendelésére. A lefoglalt mennyiségből 540 ezer adag kábítószert lehetett volna előállítani, ennek piaci értéke meghaladja az 1,6 milliárd koronát, ami közel 11 milliárd forintnak felel meg.

A rendőrség szinte biztosra veszi, hogy a hatalmas drogmennyiséget nem a szlovák piacra szánták, hanem továbbszállításra várt valamelyik nyugat-európai államba.

A szlovák rendőri vezetők büszkén hangsúlyozták, hogy a drogfogás saját akciójuk volt, tehát nem külföldi sugallatra cselekedtek. Eddig egyetlen gyanúsítottat sem tartóztattak le, a vizsgálatot kábítószer csempészés ügyében folytatják.

Úgy tudni, a szállítmány címzettje egy lévai székhelyű szállítmányozási cég volt, az egyik kereskedelmi televízió értesülése szerint a cég tulajdonosai magyarországi állampolgárok. A rendőrség az értesülést nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A nyomozás akár hónapokig is eltarthat.

A lefoglalt szállítmányt a rendőrség speciális alakulata őrzi egy titkos helyen, mindaddig amig nem születik végső döntés a kábítószer megsemmisítéséről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×