eur:
401.23
usd:
364.19
bux:
72720.89
2024. október 3. csütörtök Helga

"A nevem Hillary és örvendek, hogy a többség Önök közül velem tart"

Utaskísérő-paródiával köszöntötte a sajtó képviselőit új kampánygépe első útján Hillary Clinton. A demokrata szenátor repülőgépének első útja Las Vegasból a Nevada államban fekvő Renóba vezetett, ahol szombaton mindkét nagy párt jelölőgyűléseket tart.

"Üdvözlöm önöket a Hil Force One fedélzetén" - indított az elnökjelöltségre pályázó demokrata szenátor egy célzással az elnöki különgépre, az Air Force One-ra.

"A nevem Hillary és örvendek, hogy a többség Önök közül velem tart" - utalt Clinton az újságírókkal nem mindig harmonikus viszonyára. "A Szövetségi Légügyi Hatóság rendelkezései alapján a fedélzeten tilos a mobiltelefon és minden egyéb eszköz használata, amellyel negatív hírt lehet közölni rólam" - tette hozzá.

A New York-i szenátor és stábja korábban chartergépen járt a kampányhelyszínekre, szerdától használják az új, állandó gépet, amelyen együtt utaznak a kampányt kísérő riporterhaddal.

"Utunk során, amikor jobbra tekintenek, végtelen háborút és gazdagoknak járó adókedvezményeket látnak majd, a baloldalon pedig erős középosztályt és olyan Amerikát, amelynek van becsülete a világban" - mondta Hillary Clinton.

A Hil Force One első útja Las Vegasból vezetett Renóba, Nevada államba, ahol szombaton mindkét nagy párt jelölőgyűléseket tart. "A népszerűségi mutatók váratlan zuhanása esetén irányt váltunk New Hampshire felé" - mondta a múlt héti New Hampshire-i demokrata előválasztás győztese.

"Köszönjük, hogy velünk utaznak. Tudjuk, ilyenkor választhatnak a járatok között és nagyon örülünk, hogy végül a legtapasztaltabb jelölt mellett döntöttek" - mondta Hillary Clinton.

Címlapról ajánljuk

A lakhatást és a jelentős bérnövekedést segítő programot indít a kormány

Három újabb gazdaságélénkítő programról, a GYSEV magyar kézbe vételéről, a Magyarország elleni újabb uniós eljárásról, az Airbnb-tilalom lehetőségeiről, Orbán Viktor olaszországi látogatásáról és az új Nemzeti Galériáról is beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Egész Európa beleremeg abba, amit most az UniCredit pénzügyi zsenijei művelnek

Egész Európa beleremeg abba, amit most az UniCredit pénzügyi zsenijei művelnek

2007 óta nem látott Európa akkora határon átnyúló bankfelvásárlást, amekkora az olasz UniCredit és a német Commerzbank fúziójából összejöhet. A piaci manőverek sorozatát igénylő kísérlet mögött a felvásárlások nagymestere, a kontinens egyik legtekintélyesebb befektetési bankára áll: Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója (címlapképünkön).  Vezényletével az olasz bankcsoport teheti meg az első lépést a szétaprózódott, és ezért globális versenyhátránnyá vált európai bankrendszer piaci integrációja felé. A labda most az EU pénzügyi intézményrendszerének oldalán pattog: a teljes német politikai elittel szembefordulva kellene hitet tennie a tőke szabad áramlása és az egységes(ülő) bankpiac mellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×