Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
323.67
bux:
147861.5
2026. november 5. csütörtök Imre

Egy kisfiú borzalmas szenvedései

Ausztráliában tovább éleződik a vita annak a kisgyermeknek a halála kapcsán, akit szülei szerint harminc órán át hagytak haldokolni az orvosok a rockhamptoni kórházban.

Ryan Saunders szeptember 26-án halt meg, mindössze két hónappal harmadik születésnapja előtt.

A gyereket szülei az emeraldi kórházba vitték be, ahol az orvosok azt mondták, feltehetően bélcsavarodása van. Pontos diagnózist azért nem tudtak adni, mert a város egyetlen ultrahangos készüléke magánkézben van, és akkor épp elérhetetlen volt.

A gyereket ezért helikopterrel átszállították Rockhamptonba. Ryant felvétele után megvizsgálták, majd a család kapott egy saját szobát. Ami ezután következett, az valamennyi szülő rémálmába illik.

Hét hétig hallgatott

Donna Saunders, a halott kisfiú édesanyja az eset után hét héten át nem állt a nyilvánosság elé, hogy elmesélje Ryan kálváriáját.

A nő most azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza, mi történt, mert elfogadhatatlannak tartja a queenslandi kormányzat véleményét gyermeke "állítólagos" fájdalmairól, illetve arról, hogy az orvosok mindent megtettek a kisfiú életének megmentéséért.

Donna Saunders közölte, hogy a rockhamptoni kórházban húsz órán át kellett várniuk arra az ultrahangos vizsgálatra, amelyért Emeraldból helikopter vitte a fiút a városba.

A nő azt mondta, hogy férjével, Terry-vel hasztalan próbálták meg rávenni a kórház személyzetét, hogy végezzék el az ultrahangos vizsgálatot és morfiummal könnyítsenek a kisfiú szenvedésén.

Az anya állítása szerint az érkezésük éjszakáján egyetlen orvos sem kereste fel őket a szobában, annak ellenére, hogy a kisfiú sikoltozott a fájdalomtól. Orvost legközelebb a reggeli viziten láttak.

A gyermek számára az életet jelentő ultrahangos vizsgálatra húsz órát kellett várniuk, délután egy óráig nem találtak szabad gépet, és nem volt radiológus sem, aki megnézhette volna az eredményt.

A felvételt ezután egy magánkórházba küldték analízisre, ahol azt mondták, hogy a várakozás során a gyerek hasában felhalmozódó gáz miatt nem lehet pontos diagnózist felállítani.

A végleges diagnózis este fél tizenegykor Brisbane-ben született meg, ahová Ryant átvitték. A kisgyerek szíve éjszaka negyed egykor megállt.

A helyi kormányzat vizsgálódik

Stephen Robertson, Queensland egészségügyi minisztere azt mondta: eddigi információi szerint az orvosok mindent lehetségest megtettek azért, hogy diagnosztizálják a bonyolult esetet.

Hozzátette: a vizsgálat jelenlegi stádiumában még nem jelenthető ki, hogy a gyereknek valóban olyan nagy fájdalmai voltak, mint amilyenekről szülei beszámoltak.

A miniszter azt mondta, hogy a mélyreható vizsgálat befejezéséig nem akar feltételezésekbe bocsátkozni a gyermek halálát illetően.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×