Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
323.57
bux:
147811.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Már az óvodások is az anyagiak miatt aggódnak

Egy Nagy-Britanniában készült felmérés szerint a szegény családban felnövő gyermekek már ötéves korukban aggódni kezdenek az anyagi helyzetük miatt.

Már az egészen kis gyermekek is képesek az anyagi problémák miatt aggódni, ha szegényebb családban nevelkednek. Ráadásul ők már néhány éves korukban megtanulják elrejteni a félelmeiket, hogy ne tetézzék ezzel is a család problémáit.

A felmérés készítői szerint az ilyen helyzetben lévő kicsik közül sokan még a születésnapjukra kapott pénzüket is odaadnák a szüleiknek, vagy azt az összeget, amelyeket a saját maguk tettek félre a zsebpénzükből.

Olyanok is akadnak, akik az iskolai kirándulásokat megpróbálják titokban tartani a szüleik előtt, hogy azoknak ne kelljen azon aggódniuk: miből fizetik ki.

Ezen gyermekek számára az is szomorúságot okoz, hogy nem élvezhetik úgy a gyermekkort, mint azok a társaik, akik gazdagabb családba születtek. Jobban aggasztja őket azonban az, hogy mindez a szüleiknek is gondot okoz.

A felmérés készítői rámutattak: a kutatás alanyainál gyakran olyan alapvető szükségletekre nem jutott pénz, mint a gyermekjátékok vagy a napi egyszeri meleg étel a felnőttek számára.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×