Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.2
bux:
147129.54
2026. november 5. csütörtök Imre

Kezdődik a belharc Lengyelországban

Lengyelországban megvétózná a liberális Polgári Platform vezetésével megalakuló új kormány egyes lépéseit az államfő.

Lech Kaczynski államfő egy lapinterjúban bírálta a Polgári Platformnak az Európai Unió Alapjogi Chartájához való pozitív viszonyulását, és fenntartását fejezte ki Radoslaw Sikorski külügyminiszteri kinevezésével szemben.

A köztársasági elnök azt az elképzelést is kifogásolja, hogy egykulcsos adórendszert vezessenek be Lengyelországban.

Lech Kaczynski az október 21-ei előre hozott választások óta nem nyilatkozott az eredménnyel összefüggésben, és nem gratulált a győztes pártnak.

A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság vezette távozó kormány élén az államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski áll.

Közben kedden a lengyelországi előre hozott választásokon győztes jobbközép liberális Polgári Platform (PO) vezetője, a párt kormányfőjelöltje azt mondta: csaknem teljesen készen van már a koalíciós szerződés pártja és a Lengyel Parasztpárt (PSL) között.

A centrista parasztpárt várhatóan három tárcát kap a kormányban az eddigi egyezség szerint, köztük a gazdaságit. A gazdasági reformokat és jobb európai uniós kapcsolatokat hirdető PO szerezte a legtöbb szavazatot és a legtöbb parlamenti helyet az október 21-i választásokon.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×