Infostart.hu
eur:
362.95
usd:
322.82
bux:
148181.73
2026. november 5. csütörtök Imre

Új pártot alapított Gorbacsov

Újabb szociáldemokrata pártot alapított Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, a párt azonban nem indul a decemberi parlamenti választásokon.

A Szociáldemokraták Uniója nevű szerveződés a moszkvai alapító kongresszusán nyilatkozatot fogadott el, amely szerint Oroszországban korlátozott a szabad, demokratikus választás és a politikai verseny, és erős nyomás nehezedik a civil társadalomra.

Mihail Gorbacsov 2001-ben már alapított egy szociáldemokrata pártot, de a mozgalomnak nem lett számottevő támogatása, és a politikus 2004-ben távozott a tömörülésből.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×