Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre

Dohányzási tilalom egész Európában

Teljes körű dohányzási tilalom bevezetését javasolta az Európai Unió országaiban az Európai Parlament környezetvédelmi és közegészségügyi bizottsága. A várhatóan két éven belül bevezetésre kerülő tilalom érintene minden zárt munkahelyet, a vendéglátóipart, az összes középületet és tömegközlekedési eszközöket.

Magyarország már a javaslat megszületésekor támogatta az ötletet - mondta el az InfoRádióban Hegyi Gyula, szocialista európai parlamenti képviselő.

Mint mondta, a tagállamokban évente összesen 650 ezer ember hal meg a dohányzás következtében. Köztük a becslések szerint 80 ezren vannak a passzív dohányosok, azaz azok, akik éppen a tilalomba bevonandó nyilvános helyen kénytelenek beszívni a dohányfüstöt.

Egy felmérés szerint ráadásul az emberek 86 százaléka támogatja a tiltást, holott csak 70 százalék a nemdohányzók aránya.

Az európai képviselő nem fél attól, hogy az intézkedés hatására csökkenne az éttermek vagy más vendéglátóhelyek forgalma, mert mint mondta, ez például Írországban sem következett be, ahol már nem lehet a kocsmákban rágyújtani.

Ráadásul, ha mindenhol betiltják, akkor az emberek csak nemdohányzó helyek között választhatnak, az éttermekről pedig valószínűleg nem fognak lemondani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×