Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.68
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

"A százszoros gyilkos pozitív oldalára koncentrálunk"

A három éve meggyilkolt indiai tömeggyilkos özvegye szeretné elérni, hogy a bíróság tiltsa be azt a televíziós sorozatot, amely 2004-ben agyonlőtt férjéről készült. A sorozatot október 15-én kezdik sugározni.

Veerappan három évtizeden át élt egy szantálfaerdőben, a sorozat is e rengetegről kapta a címét. A hírhedt bandita több mint száz embert gyilkolt meg.

A rablógyilkos özvegye arra hivatkozva követeli a sorozat betiltását, hogy amiatt társadalmi kiközösítés vár rá és két tizenéves lányára.

A sorozat rendezői barátként beszélgettek velem, közben tudtom nélkül mindent felvettek egy magnóval - jelentette ki a nő.

Hozzátette: a sorozat készítői így minden tudnak a bandita és az ő életéről, amit most meg is filmesítettek.

A sorozat rendezője az özvegy panaszára válaszolva azt mondta a BBC-nek, hogy a nő aggodalmai alaptalanok, és a filmmel "szimpátiát és jóindulatot nyer" majd a család.

A sorozat azokat a körülményeket mutatja be, amelyek ahhoz vezettek, hogy Veerappanból bandita legyen. A film egyfajta hősként ábrázolja őt, ahogy az is volt sok ember számára - mondta a rendező.

"A százszoros gyilkos pozitív oldalára koncentrálunk" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×