Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.68
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Markó: Nagy hiba a Fidesz döntése

Rendkívül rossz döntés és nagy hiba, hogy a Fidesz Tőkés László királyhágómelléki református püspököt támogatja a romániai európai parlamenti választásokon - jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Budapesten. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint kishitűség, hogy a megosztottság miatt egy romániai magyar képviselő sem jut be az Európai Parlamentbe.

Az RMDSZ elnöke, Markó Béla elmondta: a szlovákiaihoz hasonlóan a romániai politikai életben is sokasodnak a magyarok elleni megnyilvánulások; ezek a szándékok erős és egységes magyar érdekképviselet nélkül könnyen érvényesülhetnek.

Ezért aggasztó, ami az európai parlamenti választások romániai kampányában kialakult, hogy az RMDSZ listájával szemben független jelöltként indult Tőkés László királyhágómelléki református püspök - tette hozzá a romániai magyar politikai tömörülés vezetője.

Markó Béla kifejtette: fontos, hogy a magyarországi pártok az anyaországi megosztottságot ne vigyék át a határon túli másfajta politikai helyzetbe, mert az ebből fakadó felelősséget nem tudják vállalni.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke szombaton jelentette be, hogy az utóbbi szervezet Tőkés Lászlót támogatja az európai parlamenti választásokon.

Markó Béla hangsúlyozta: a megosztottság azt eredményezheti, hogy egy romániai magyar képviselő sem jut be az Európai Parlamentbe.

Az RMDSZ elnöke szerint rendkívül rossz döntés és nagy hiba, hogy a Fidesz Tőkés Lászlót támogatja. A politikus hozzátette: arra kérik az Európai Néppártot, hogy az RMDSZ jelöltjeit támogassa.

Németh: az RMDSZ kishitű

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kishitűségnek tartja, hogy Tőkés László független jelöltsége miatt fennállna az a veszély, hogy egy romániai magyar képviselő sem juthat be az Európai Parlamentbe.

"Sok sikert kívánunk az RMDSZ-nek is, hiszen az Európai Néppártban is testvérpártunk, ugyanakkor azt hiszem, azt nem nagyon lehet kétségbe vonni, hogy Tőkés László milyen nagy mértékben szolgálhatná különösen ebben a kiélezett helyzetben a hatékony magyar érdekképviseletet Brüsszelben" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Néppárti helyeslés

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke közleményben helyeselte, hogy a Fidesz elnöke támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót.

Wilfried Martens közölte: az EPP reméli, hogy a romániai európai parlamenti választások kedvező kimenetelűek lesznek a szervezet romániai tagpártjai, köztük az RMDSZ számára; és a tagszervezetek megszerzik a Romániának járó európai parlamenti helyek többségét.

A pártcsalád elnöke ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a függetlenként induló
Tőkés László püspök "az EPP közeli barátja", hozzátéve: a püspök elkötelezte magát, hogy amennyiben megválasztják, a néppártiak csoportjához csatlakozik.

"Ebben az értelemben Orbán Viktor EPP-alelnök teljesen pontosan fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László jelöltségéről" - hangsúlyozta az Európai Néppárt elnöke.

A Fidesz elnöke a távirati irodának úgy fogalmazott: "Tőkés László nem független jelölt, hanem - és ezt már én teszem hozzá - az Európai Néppárt frakciójához csatlakozni kívánó egyéni jelölt".

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×