Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.02
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Lemondott a japán kormányfő

Sajtóértekezleten jelentette be lemondását Abe Sindzo japán kormányfő.

Abe és kormánya nagyon meggyengült az általa elszenvedett sorozatos botrányok és a szenátusi választási vereség miatt, ezért a kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párton belül is egyre nagyobb nyomás nehezedett rá, hogy távozzon.

Az 52 éves politikus egy ideig ellenállt, arra hivatkozva, hogy folytatni akarja a megkezdett reformokat.

A nacionalistának tartott kormányfő egy éve került a kabinet élére - a 2. világháború után ő lett a legfiatalabb japán kormányfő.

Abe lemondása indoklásként pártja júliusi szenátusi választási vereségére hivatkozott, valamint a közvélemény támogatásának hiányára. "Japánnak új vezetőre van szüksége a terrorizmus elleni küzdelemhez. Az embereknek egy olyan vezetőre van szükségük, akit támogathatnak, akiben megbízhatnak" - mondta.

Abe azzal az ígérettel lépett hivatalba csaknem egy évvel ezelőtt, hogy nagyobb szerepet vív ki az országnak a globális biztonság területén, és gazdasági reformokat hajt végre a növekedés érdekében. Kormánya azonban nagyon meggyengült.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×