Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.02
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Befejezik a mohi atomerőmű építését

Szlovákia a közeljövőben fokozni kívánja az atomerőművek teljesítményét. A kormány zöld utat adott a mohi atomerőmű két blokkjának befejezésére is.

Szlovákiában jelenleg két atomerőmű működik, mindkettő az ország nyugati részében. Szlovákia villamos-energia szükségletének több mint 54 százalékát tavaly az atomerőművek biztosították, azonban ez a helyzet rövidesen megváltozik - legalábbis átmeneti időre.

A Jaslovské Bohunicei atomerőmű két blokkja ugyanis bezárásra van ítélve, mert Pozsony az uniós csatlakozási tárgyalások során vállalta, hogy a korszerűtlen, szovjet technológiával épült létesítményt fokozatosan leállítja. Az egyik blokkot tavalyi év végén csatolták le a rendszerről, a másikat 2008-ban fogják.

A másik atomerőmű Mohiban később, korszerű technológiával épült, ám csupán az első két blokk készült el, pénzhiány miatt sokáig bizonytalan volt a harmadik és a negyedik blokk befejezése.

Befejezik a mohi erőmű építését

Nemrég azonban a Szlovák Villamosművek többségi tulajdonosa, az olasz ENEL cég - megfelelő kormánygaranciák birtokában - úgy döntött, hogy befejezi a két mohi reaktort.

Az áramtermelési kapacitások egy részének megszűnése miatt , Szlovákiában a következő években várhatóan az áramfogyasztás meg fogja haladni a termelést, azaz az ország behozatalra szorul majd villamos energiából, miközben az utóbbi 10 évben energiaexportőr volt.

Átmeneti import


A gazdasági minisztérium számításai szerint az elkövetkező 4-5 évben a hazai áramfogyasztás 10-15 százalékát importálni kell majd. 2012 és 2015 között várható a mohi atomerőmű hármas és négyes blokkjának beindulása, ami átmenetileg újra többlettermelést fog eredményezni.

A gazdasági minisztérium nemrég közölt hosszútávú energiakoncepciója szerint továbbra is az atomenergia jelenti majd az ország stratégiai energiaforrását. Ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy felépüljön a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkja, sőt a középtávú tervek között szerepel egy teljesen új atomerőmű felépítése is Jaslovské Bohunicén, pedig a felmérések szerint a lakosság mintegy 60 százaléka a biztonsági kockázatok miatt ellenzi az atomerőművek építését

Hanganyag: Protics János

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×