Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.02
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Bántalmazással próbálták iszlám hitre téríteni a túszokat

Bántalmazással és fenyegetéssel próbálták az afganisztáni tálibok az iszlám hitre téríteni a dél-koreai túszokat hathetes fogságuk alatt. Erről számoltak be maguk az egykori foglyok szerdai sajtótájékoztatójukon, amelyet a Szöultól délre lévő Anjang város kórházában, gyógykezelésük helyén tartottak.

"Többször megvertek minket, és arra akartak rávenni, hogy térjünk át az iszlámra" - mondta az egyik volt túsz, akit egy hegyi barlangban tartottak fogva három társával együtt. "Rugdostak és puskatussal, faágakkal ütlegeltek minket. Előfordult, hogy fenyegetésként szuronyos puskát szorítottak a nyakunkhoz" - tette hozzá.

A 21 túsz közül többen ma is szenvednek attól a lelki traumától, amelyet a közel hathetes fogság okozott. Az egyik női fogoly elmondta: nem tud kamerába nézni azóta, hogy a tálibok - fegyvereiket rájuk szegezve - videofelvételt készítettek róluk.

Összesen 23 dél-koreai segélymunkást ejtettek túszul július 19-én a dél-afganisztáni Gazni tartományban. Szabadon engedésük fejében az emberrablók a kabuli kormány által bebörtönzött társaik elengedését akarták elérni.

Miután Kabul nem tett eleget követelésüknek, néhány nap különbséggel kivégeztek két férfit. Ezt követően a dél-koreai küldöttséggel folytatott tárgyalások eredményeként a tálibok a 21 túszt több csoportban, különböző helyszíneken és időpontokban szabadon engedték.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×