Infostart.hu
eur:
354.49
usd:
309.97
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Brit férfit gyanúsítanak a kislány elrablásával

Egy brit férfit gyanúsítanak a Portugáliában eltűnt Madeleine McCann ügyében nyomozó rendőrök, egyelőre azonban nem sikerült bizonyítékokat fellelni.

A rendőrök hétfőn három embert hallgattak ki, és tovább folytatták a kutatást annak a villának a közelében, ahol a négyéves brit kislányt utoljára látták.

A kihallgatottak egyike egy gyerekkora óta Portugáliában élő brit férfi, Robert Murat, akit a brit hatóságok gyanúsítottként kezelnek, bár a portugál jog szerint egyelőre csak szemtanúként kérdezhető ki.

A férfi a továbbra is kordonnal körbevett villában él, Praia da Luz-ban, édesanyjával együtt.

Jenny Murat egyik barátnője elmondta, hogy a Murat családot jól ismerik a környéken, és nagy tiszteletnek örvendenek. Jenny Murat egyébként egy tengerparti árusítóhelyet üzemeltet.

Robert Murat nagybátyja azt állítja, hogy unokaöccsének van alibije Madeleine McCann eltűnésének idejére, egész éjszaka otthon volt az anyjával.

Régóta keresik

A négyéves kislány május 3-án tűnt el a szülei által bérelt apartmanból. Az ágyából vitték el, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.

Szemtanúk láttak egy férfit, aki egy kislányt vonszolt a kikötő felé nem messze a szállodától, ahonnan Madeleine eltűnt. A 24 Horas című lap meg nem erősített információja szerint a férfi fehér nadrágot és kék dzsekit viselt.

Az emberrablás alapos előkészítésére vall a rendőrség szerint, hogy a tettes nem hagyott nyomokat - egyébként szerintük ez arra utal, hogy brit az elkövető. Az ilyen alaposság ugyanis nem jellemző a portugálokra.

A kislány szülei korábban a televízión keresztül könyörögtek az emberrablónak, hogy adja vissza Madeleine-t. "Kérem, ne bántsa őt, ne ijessze meg. Szeretnénk visszakapni a kislányunkat" - mondta a kamerák előtt az édesanyja, Kate McCann.

Brit üzletemberek felajánlásainak köszönhetően már összesen 2,5 millió font (908 millió forint) ütheti a nyomravezető markát.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×