Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Mini EU-csúcs a Kis Céhházban

A lett fővárosban Európa jelenéről és jövőjéről kezdett kötetlen véleménycserét Sólyom László köztársasági elnök több uniós államfővel.

A rigai Kis Céhház épületében a szekcióüléseken Európa globális szerepét, a szomszédságpolitikát, a stratégiai partnerség kérdéseit vitatják meg, illetve az európai intézmények megszilárdítását tekinti át a magyar, a német, a portugál, az osztrák, a finn, az olasz és a lett köztársasági elnök.

A hét európai államfő a közös európai alkotmány mellett tört lándzsát Rigában. A köztársaságie lnöki hivatal stratégiai-elemző főosztályának vezetője, Kumin Ferenc az InfoRádiónak elmondta, Sólyom László önálló európai szomszédságpolitika megalkotását is szorgalmazta.

A környezetvédelem kérdéseit magyar kezdeményezésre külön témaként vitatja meg szerdán a lengyel államfővel kiegészült fórum. Az államfői konzultációk sorozata portugál kezdeményezésre jött létre: az eredeti elképzelés szerint a végrehajtói hatalommal nem rendelkező elnökök fórumát kívánták létrehozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×