Infostart.hu
eur:
368.9
usd:
318.61
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Még a levegőben sem látnák szívesen a kormányfőt

Irán nem engedte átrepülni országa felett Núri al-Máliki iraki kormányfő Japánba tartó gépét - közölte a japán külügyminisztérium. Egy japán illetékes úgy tudja, hogy a gép Dubaiban leszállt, majd onnan három óra múlva indult a távol-keleti országba.

Az iraki miniszterelnök és Abe Sindzo japán kormányfő várhatóan vasárnap írja alá azt a 700 millió dolláros kölcsön-megállapodást, amelynek célja az iraki olaj- és elektromos áramtermelés fejlesztése lesz.

Tokió tavaly júliusban vonta ki Irakból 600 katonáját és jelenleg már csak egy 210 fős, a nemzetközi erőket katonai szállításokkal támogató kontingensével van jelen az arab országban.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×