Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
312.12
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Szlovákia: egész évben kötelező lesz a tompított fény használata

A parlament döntése nyomán rövidesen egész évben kötelező lesz tompított fénnyel közlekedni Szlovákia útjain. A jogszabály módosítást még Ivan Gasparovic államfőnek is alá kell írnia.

Szlovákiában a jelenleg érvényes törvények értelmében október 15-től március 15-ig kötelező a tompított fény használata lakott területen kívül és belül is.

A most elfogadott módosítás azonnal hatályba lép, amint az államfő aláírja, ezután a világítást egész évben használniuk kell az autósoknak.

Az új jogszabályt a korábbi belügyminiszter, jelenleg ellenzéki képviselő Martin Pado nyújtotta be, és sikerült megszereznie a kormánykoalíció nagy részének támogatását is.

Közös érdek

Mint az indoklásban elhangzott, a pártok közös érdeke, hogy az országban csökkenjen a közúti balesetek száma. A baleseti statisztika az utóbbi öt év során kedvezőtlenül alakult és évről-évre nő a halásos áldozatok száma is.

További fontos módosítás, hogy idén júliustól az óránkénti 50-ről 70 kilométer per órára emelik a minimális megengedett sebességet a szlovákiai autópályákon.

Átfogó reform

A kamionok előzési tilalmáról viszont nem született általános érvényű döntés. Tavaly kísérletképpen a Pozsony és Nagyszombat közötti 50 kilométeres autópálya-szakaszon tiltották meg a kamionosoknak, hogy előzhessenek.

A szakemberek szerint a döntés helyes volt, és azóta lényegesen csökkent a kamionok által okozott balesetek száma.

Robert Fico kormánya a közúti rendszabályok teljes megreformálására készül. Az egyik elképzelés szerint például lakott területen a jelenlegi 60-ról 50 kilométer per órára csökkentenék a legnagyobb megengedett sebességet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Tisza-kormány: plusz pénzt kap a gyermekvédelem

Tisza-kormány: plusz pénzt kap a gyermekvédelem

A külpolitika után csütörtökön ismét a hazai közéletre irányulhat a figyelem: délután Magyar Péter miniszterelnök részvételével tartanak kormányszóvivői tájékoztatót, amelyen a szerdai, maratoni kormányülés döntéseit ismertetik. A kabinet előtt mintegy negyven napirendi pont szerepelt, így több területen is érdemi változásokról érkezhetnek hírek. Eközben nyilvánosságra került, korábban titkosított kormányhatározatokból kiderült, hogy Orbán Gáspárnak valójában jóval nagyobb szerepe volt a csádi misszióban, mint azt az előző kormány állította. Magyar Péter bejelentette, hogy teljes hulladékkezelési rendszert felülvizsgálja a kormány, jövő év elejétől emelik a megváltozott munkaképességűek ellátását és a jövő héten újabb 10 milliárd forintot különíthetnek el a gyermekvédelem támogatására és fejlesztésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×