Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
311.75
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A német külügyminiszter beszólt orosz kollegájának

Berlinben mind a kormánypártok, mind pedig az ellenzék körében megelégedéssel nyilatkoztak a külügyminiszter moszkvai tárgyalásairól, amelyen kendőzetlenül figyelmeztette orosz tárgyalópartnereit a demokrácia és a jogrend maradéktalan betartására.

Frank Walter Steinmeier azért érkezett Moszkvába, hogy első kézből tájékoztassa az orosz vezetőket azokról a tervekről, amelyeket Berlin az Európai Unió és a G-8-ak soros elnökeként legalább részben szeretne megvalósítani.

A közelmúlt eseményei azonban erősen kibővítették a tárgyalás napirendjét, így szóba került az iráni atomkísérletek ügye és az ismét kiéleződött közel-keleti helyzet, valamint a két politikai jellegű gyilkosság is, amely Nyugaton ismét kétségbe vonta a jogállamiság létét Oroszországban.

A berlini kormány szerint szükség van Moszkva aktív közreműködésére a nemzetközi válságok rendezésében, ezért is szorgalmazza a partneri kapcsolat létrehozását Oroszország és az Európai Unió között, ami ellen a közelmúltban Lengyelország vétót emelt.

Berlin tisztában van azzal is, hogy ehhez csak akkor kap általános támogatást az Unió részéről, ha Putyin elnök kormánya töretlenül halad a demokrácia útján és nem vethető szemére olyan jogtiprás, amely a közelmúltban általános aggodalmat keltett Nyugaton.

Noha Lavrov orosz külügyminiszter szokatlanul éles szavakkal ítélte el az úgynevezett Moszkva-ellenes kampányokat, német tárgyalópartnere, Steinmeier mégis nyíltan szóba hozta a közelmúltban meggyilkolt rendszerbíráló újságírónő, Anna Politkovszkaja valamint az eddig tisztázatlan körülmények között Londonban meghalt volt orosz hírszerző Alexander Litvinyenkó esetét, és leszögezte: Németország elvárja az ügy hátterének kivizsgálását, illetve a tettesek kézre kerítését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×