Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Észak-Korea bejelentette: sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre

Észak-Korea sikeres földalatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre - közölte hétfőn a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A jelentés, amely szerint a kísérlet nyomán nem szivárgott ki sugárzó anyag, "történelmi eseményként" tálalta a tesztet, amely, mint írták, "örömmel tölti el" az észak-koreai hadsereget és a népet.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség védelmi illetékesektől származó értesülése szerint a kísérletet helyi idő szerint nem sokkal fél tizenegy után (közép-európai idő szerint hajnali fél négy után) hajtották végre Kildzsu város közelében, az ország északkeleti részén.

A dél-koreai földtani megfigyelő központ bejelentette, hogy a Richter-skálán mért 3,6 fokozatú rengést észlelt az észak-koreai kísérlet bejelentett időpontjában. A központ kizárta, hogy a földmozgás természetes eredetű lett volna.

Az ausztrál kormányfő is azt közölte hétfőn, hogy földrengési adatok erősítették meg az észak-koreai nukleáris kísérletet. John Howard ugyanakkor nem részletezte, hogy milyen adatokra hivatkozik.

Washington egyelőre nem erősítette meg hivatalosan

Az amerikai földtani intézet előzőleg azt közölte, nem mértek rengést a Koreai-félszigeten az elmúlt 48 órában, de hozzáfűzték, nem lehet tudni, hogy egy földalatti robbantás elég erős-e ahhoz, hogy a műszereik érzékeljék azt.

Egyelőre az amerikai védelmi minisztérium egy névtelenséget kérő illetékese sem tudta megerősíteni az atomkísérlet tényét. Egy másik tisztségviselő szerint azonban, akit a Fox News hírcsatorna idézett, a Fehér Ház úgy véli: Észak-Korea valóban végrehajtotta a nukleáris kísérletet.

Dél-Korea riadókészültségben, Japán szankciókat követel

Ro Mu Hjon dél-koreai elnök a kísérleti robbantás hírére sürgős tanácskozásra hívta a szöuli kormány illetékes minisztereit, és riadókészültségbe helyezték valamennyi dél-koreai haderőt.

"Megbocsáthatatlannak" nevezte az észak-koreai nukleáris kísérletet hétfőn Szöulban a hivatalos dél-koreai látogatásra érkezett Abe Sindzo japán kormányfő, aki a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint kijelentette: össze kell gyűjteni az ügyről a lehető legtöbb információt, de mindenkinek meg kell őriznie hidegvérét.

Siozaki Jaszuhisza kormányszóvivő közölte: ha megerősítést nyert az észak-koreai nukleáris kísérlet, Japán további szankciókat követel Phenjan ellen. Aszo Taro japán külügyminiszter azt hangsúlyozta: Tokió támogatja az ENSZ-charta VII. fejezetének alkalmazását, amely a katonai erő alkalmazását is lehetővé teszi.

Kína is elítéli az atomkísérletet

A kínai külügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el az atomkísérletet, és annak a reményének adott hangot, hogy Észak-Korea visszatér a Pekingben folyó hatoldalú tárgyalásokhoz.

A phenjani külügyminisztérium kedden jelentette be, hogy kísérleti atomrobbantásra készül, de nem közölte annak tervezett időpontját. A bejelentés aggodalmat váltott ki világszerte. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken hivatalos, de nem kényszerítő erejű nyilatkozatban felszólította Észak-Koreát, hogy tegyen le a tervezett kísérleti atomrobbantásról.

{{keretes_cim}}

Tálas Péter haditechnikai szakértő szerint elsősorban azért nem függesztette fel atomkísérleteit - korábbi kijelentései ellenére - Phenjan, mert az Egyesült Államok hosszú éveken keresztül nem volt hajlandó közvetlenül tárgyalni Észak-Koreával. A távol-keleti ország esetében nagyobb lehetősége lett volna George Bushnak arra, hogy visszafogja az eseményeket - vélekedett Tálas Péter.

A szakértő rámutatott arra: ha bebizonyosodik, hogy Phenjan valóban sikeres nukleáris robbantást hajtott végre, az alapvetően megváltoztatja Észak-Korea státuszát, és a térségben egy atomfegyverkezési versenyt indíthat el.

Tálas Péter megjegyezte: ugyanettől tart Irán esetében is. Egy sikeres iráni atomfegyverkezési program ráadásul egy olyan térségben indíthatja be a nukleáris fegyverkezési versenyt, amely a világgazdaság szempontjából talán még fontosabb mint a Távol-Kelet - jegyezte meg a haditechnikai szakértő az InfoRádiónak adott nyilatkozatában.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×