Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A magyar költségvetés háromszorosa utazásra

Becslések szerint az idén közel lesz a 100 milliárd angol fonthoz (40 ezer milliárd forint) az az összeg, amit a britek turistaként otthon és külföldön elköltöttek. Az AXA nemzetközi biztosító számításai szerint az összeg felét a külföldi utakra foglalásként befizetett pénzek teszik ki.

Mintegy 29 milliárd fontot szolgáltatásokra, elsősorban étkezésre és szórakozásra költenek. Meglepően nagy összeget, 7 milliárd fontot számol az AXA, mint ruhavásárlási kiadást.

Még az a pénz is meghaladja az évi 3 milliárd fontot, amit sátrak, gyerekjátékok vagy elektronikai cikkek vásárlására áldoznak. Autóbérlési kiadásuk 2,2 milliárd font körül lehet.

A pénz jelentős részét adják ki saját országukban, illetve Írországban, ez a két hely szerepel a turisztikai célú utazások célállomásai között az első két helyen és a brit turistákból 22,4 millió haza, illetve az ír szigetre utazik turistaként.

Spanyolországi utazásra egy év alatt 12,2 millió brit megy, Franciaországba 8,3 millió. A britek fele évente 1-3 alkalommal megy "nyaralni", tíz százalék viszont évente négyszer-ötször utazik - állítja az AXA méréseire hivatkozva a BBC.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×