Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Az aradi vértanúk és az uniós csatlakozás

Románia 2007-es európai uniós csatlakozása állt az aradi vértanú halált halt tábornokok emlékhelyén elmondott szónoklatok középpontjában. Az aradi Szabadság-szobornál mintegy másfél-kétezren hallgatták meg Göncz Kinga és Markó Béla beszédét.

Magyarországnak is sikere, hogy Románia 200. január elsején csatlakozik az Európai Unióhoz. Erről Göncz Kinga külügyminiszter beszélt Aradon, a 13 vértanú emléknapján a tiszteletükre állított Szabadság-szobor lábánál. Amint a miniszter asszony hangsúlyozta, reményei szerint a magyar és a román nemzet Európai Unión belüli együttélése érdemi minőségi változásokhoz vezet, és a kapcsolatokat egyre kevesebb nemzetállami bürokratikus elem akadályozza.

Úgy vélte, Romániának is immár több lehetősége nyílik arra, hogy a többség mellett a kisebbségnek is támogató hazájává váljék. Azt is hozzátette azonban, hogy senkinek nem szabad álltatnia magát, az integráció elsősorban lehetőség, amellyel tudni kell élni.

A miniszter szerint a magyar-magyar kapcsolatokban is új fejezet kezdődik: az eddigi támogatott-támogató rendszer helyét a kölcsönös felelősségvállaláson és együttműködésen alapuló rendszernek kell átvennie.

Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese is kitért beszédében Románia EU-csatlakozására. A politikus úgy vélte, január elsejével véget ér a magyarországi és az erdélyi magyarok szétszakítottsága, az Európai Unió új esélyt a magyarságnak. Szerinte a tavalyelőtt helyreállított Szabadság-szobor bizonyítja, hogy Erdélyben is lehetséges a szabadság, az egyenlőség, a testvériség, de azt sem hallgatta el, hogy a csatlakozás nem jelenti a gondok megoldásának a biztosítékát.

"Látjuk, mi történik Szlovákiában és mi van Magyarországon, és itt, Romániában sem igazán szabad, nem igazán egyenlő, nem igazán testvér még a magyar" - fejtette ki Markó Béla. A tábornokok emlékhelyén mintegy másfél-kétezres tömeg rótta le kegyeletét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×