Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.9
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Amis gyerekekkel végzett az ámokfutó

Legkevesebb négy halottja van annak a lövöldözésnek, amely hétfőn tört ki egy túszszedő akció közben az amerikai Pennsylvania állam egyik iskolájában - közölték a helyi hatóságok.

A CNN hírtelevízió jelentése szerint a Nickel Mines településen történt támadás az amis vallási közösség egyetlen tanteremből álló iskoláját érte, amelyben akkor éppen 27 gyermek volt.

A megyei halottkém szerint az ámokfutó egy 32 éves teherautósofőr volt, aki egy automata pisztollyal és vadászpuskával elbarikádozta magát és hat gyereket ölt meg.

A helyi rendőrség ugyanakkor arról számolt be, hogy a gyilkos, miután szabadon engedte a fiúkat, a táblához kötözte a kislányokat, majd közülük hármat főbe lőtt. Hét további személyt megsebesített, majd magával is végzett. A rendőrök a helyszínen négy holttestet találtak.

Az ámokfutó a rendőrség szerint búcsúlevelet hagyott családjának és abban azt írta, hogy egy 20 évvel korábbi sérelemért akar bosszút állni.

A pennsylvaniai lövöldözés újabb tragikus eseménye az Egyesült Államokat egy hete sújtó, iskolák elleni támadássorozatnak. Múlt szerdán Colorado államban egy férfi hat diákot ejtett túszul egy középiskolában, majd lelőtte az egyik fogságában lévő lányt, és magával is végzett.

Pénteken Wisconsin államban egy gimnáziumi igazgatót lőtt le egyik 15 éves diákja. Az igazgató hétfőn belehalt sérülésébe. Hétfőn a Nevada állambeli Las Vegasban két iskolát is lezárt a rendőrség, miután olyan hírek terjedtek el, hogy egy diák a környéken fegyveres akcióra készül.

Az Egyesült Államokban az eddigi legsúlyosabb iskolai lövöldözés 1999. április 20-án tört ki a Colorado állambeli Littletonban, amikor két, szélsőjobboldali nézeteket valló diák 12 társát és egy tanárát ölte meg.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×