Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nyugat-Európa legszigorúbb bevándorlási törvénye

Nyugat-Európa egyik legszigorúbb bevándorlási és menedéknyújtási törvényére mondtak igent a svájci szavazók a hétvégén. Az alpesi országban a jövőben csak az kérhet menedékjogot, akinek van útlevele.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint a népszavazás végeredménye sajnálatos. Egyúttal emlékezet arra is, hogy a menekülőknek gyakran azért nincsenek okmányaik, mert még hazájukban megfosztják őket papírjaiktól.

Elsöprő többséggel támogatták a svájciak a bevándorlási és menedéknyújtási szabályok szigorítását. A hivatalos adatok szerint a voksolók 68 százaléka mondott igent a rigorózus feltételekre. A cél az volt, hogy csak a valóban rászorulók kaphassanak menedéket Svájcban. A jövőben azonban csak az fordulhat kérelmével a svájci hatóságokhoz, akinek útlevele is.

Christoph Blocher jobboldali igazságügyi miniszter azzal indokolta ezt a szigorítást, hogy ilyen módon ki tudják azokat szűrni, akik vissza akarnak élni a svájci lehetőségekkel, illetve akik csupán a jobb megélhetés miatt érkeznének az alpesi országba.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága sajnálatosnak nevezte a referendumot. A szervezet emlékeztetett arra, hogy az erőszak elől menekülőknek gyakran nincsenek hivatalos okmányaik. A főbiztosság, amelynek központja szintén Svájcban, Genfben található, azt ígérte, hogy figyelni fogja a kormány lépéseit, hogy betartja-e a nemzetközi normákat.

Korábban az igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy az ügyeskedőket akarják kiszűrni, a rászorulóknak pedig segíteni fognak, ezzel is öregbítve Svájc humanitárius hírnevét. A baloldal, illetve a francia ajkú lakosság ellenezte a szigorításokat. A kormány és a parlament egyébként már korábban elfogadta a törvényeket, ám az új szabályozás ellenlábasai elegendő aláírást gyűjtöttek ahhoz, hogy népszavazást tartsanak az ügyben.

Vasárnap egyébként a külföldiek munkavállalásáról is szavaztak a svájciak: az uniós és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagállamaiból érkezőkre jóval könnyebb feltételek vonatkoznak, mint a harmadik országból érkezőkre. A például a távol-keletről, vagy Afrikából jövőket csak akkor engedik be a munkaerőpiacra, ha szakképesítéssel rendelkeznek. A törvény bírálói nem győzik hangsúlyozni, hogy az országnak szakképzetlen dolgozókra is szüksége van. A jogszabály 2007-től lép hatályba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×