Infostart.hu
eur:
375.84
usd:
320.75
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

Orbán európai programot hirdet

A tömeges munkanélküliséget és a születések alacsony számát tartja a legjelentősebb problémának az Európai Unióban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

A politikus azután beszélt erről, hogy több uniós ország ismét őt javasolta az Európai Néppárt egyik alelnökének a szervezet kétnapos római tisztújító kongresszusán.

A volt kormányfő az InfoRádióban azt mondta: a tervek szerint csütörtökön ismerteti Cselekvő Európa elnevezésű programját, amelyben elsősorban a családpolitika, valamint a kis- és közepes vállalkozások fontosságát hangsúlyozza.

Példaként említette, hogy az újabb munkahelyek teremtéséhez vissza nem térítendő tőketámogatásokkal kellene segíteni a kis és közepes vállalkozásokat. Hozzátette: szorgalmazza a családok adóterheinek mérséklését is.

Címlapról ajánljuk

Csak néhány hajó merészkedett átkelni a Hormuzi-szoroson, nyolcszáz másik még várakozik

Szakértők szerint jelenleg akár 800 hajó is vesztegelhet a térségben, rakománnyal megpakolva. Miközben az olajárak elkezdtek csökkenni, a világgazdaság szereplői feszülten figyelik a fejleményeket.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Törékeny az iráni tűzszünet - Mérsékelt hangulatromlás a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Mérsékelt hangulatromlás a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel indult a nap, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten estek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×