Infostart.hu
eur:
376.54
usd:
322.87
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Kormányválságot okozhat Milosevic temetése

Kormányválságot okozhat Szerbiában Slobodan Milosevic temetése, a szocialista párt ugyanis bejelentette: kivonulnak a parlament munkájából, ha nem Belgrádban temetik el Szerbia egykori vezetőjét.

Egyelőre három színhelyet emlegetnek Szerbiában, ahol eltemethetik Slobodan Milosevicet. Felesége, Miljana Markovic Moszkvában, esetleg szerbiai szülővárosában, Pozsarevácott szeretné ezt megtenni. Lánya azt kezdeményezte, hogy az egykori szerb elnököt apja mellé temessék Montenegróban.

A Szerbiai Szocialista Párt azonban ragaszkodik Belgrádhoz, és ahhoz, hogy Slobodan Milosevicet a nemzet nagyjainak járó módon, állami tiszteletadás mellett temessék el.

A szocialisták alelnöke határozottan kijelentette: ha ez nem így történik, kivonulnak a parlamentből, amely ezzel működésképtelenné válik, és kormányválságra kerülhet sor.

A belgrádi állami szertartásra ugyanakkor kevés az esély, mert Szerbiában a hivatalos és az általános vélemény is az: egy gyilkosból nem lehet nemzeti hőst csinálni, és az emberiesség elleni bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic tettei kizárják azt, hogy állami tiszteletadás mellett temessék el.

A szerb köztársasági elnök azt is kijelentette: nem hajlandó megkegyelmezni Slobodan Milosevic feleségének és fiának, akik ellen nemzetközi körözés van érvényben, ezért nem utazhatnak haza a temetésre sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×