Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Újabb jelentés az iráni atomprogramról

Újabb jelentést terjeszt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé az iráni atomprogramról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója. A szervezet kormányzótanácsának háromnapos ülése határozathozatal nélkül fejeződött be Bécsben.

Mohamed el-Baradei a tanácskozás után azt mondta: a dokumentumot legkésőbb csütörtökön megküldi a BT-nek.

A főigazgató úgy fogalmazott, hogy továbbra is csak a probléma politikai megoldását támogatja.

Az újabb jelentésben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megerősíti, hogy az iráni atomprogram nem tisztázott részletei, valamint Teherán együttműködési készségének hiányosságai miatt nem tudják egyértelműen kijelenteni, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célú.

Amerikai források szerint a Biztonsági Tanács már a jövő héten napirendre tűzi a kérdést; a testület akár szankciókat is hozhat Iránnal szemben.

Teherán február elején jelentette be, hogy a nemzetközi bírálatok ellenére felújítja az urándúsítást. A nyugati nagyhatalmak szerint az ázsiai ország nukleáris fegyver előállítására törekszik.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×