Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Vegyifegyver-megsemmisítés Oroszországban

Oroszország megnyitotta második vegyifegyver-megsemmisítő üzemét.

Moszkva 1993-ban írta alá a vegyi fegyverek megsemmisítésére vonatkozó nemzetközi konvenciót, majd a parlament 1997-ben ratifikálta azt.

Oroszország vállalta, hogy 10 éven belül felszámolja mintegy 44 ezer tonnányi vegyi fegyverét, de pénzügyi gondjai miatt később lehetővé tették számára, hogy öt évvel, 2012-ig meghosszabbítsa ezt a határidőt.

A Global Green amerikai környezetvédő szervezet szerint a Moszkvától 1.870 kilométerre keletre fekvő udmurtföldi megsemmisítő üzemében 5.760 tonna hólyaghúzó harci gázt tárolnak vasúti tartálykocsikban.

A 2002 decemberében megnyitott első ilyen üzemben már semlegesítettek 1.250 tonna mustárgázt.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×