Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Washington már tervezi a B2-es bombázók útvonalát?

Brit lapértesülés szerint az amerikai védelmi minisztérium már készíti az iráni atomlétesítmények elleni összehangolt légi és tengeri támadás terveit.

A Sunday Telegraph a Pentagontól származó információkra hivatkozva közölte: a tervezők már a célpontok azonosítását végzik, felmérik a szükséges hadianyag-mennyiséget és kidolgozzák a hadművelet logisztikai részleteit.

A legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lap szerint a katonai akciót ellenezné Nagy-Britannia, amely attól tart, hogy a támadás erőszakhullámot indítana el a Közel-Keleten és megtorlásnak tenné ki a Nyugatot.

A nagy londoni befektetési és elemző házak is egyre nagyobb esélyt látnak az iráni válság kiszélesedésére, és emiatt ellátási zavarokra számítanak az olajpiacon.

Előre szóltak

Az Egyesült Államok február 7-én már bejelentette, hogy Teherán egyedül is képes lesz atomfegyvert előállítani, ha újraindítja az urándúsítást nukleáris létesítményeiben.

Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője

<

Így csak kevesen látják (forrás: edwards.af.mil)

közölte: minden eszközzel meg kell akadályozni azt, hogy Irán atomfegyverhez jusson.

Az akcióhoz szükséges forrásokkal rendelkezik Washington.

Korábban Teherán jelezte: rakétatámadást intéz Izrael ellen, ha az Egyesült Államok és Nagy-Britannia megtámadja az országot.

Jahaj Rahim Szafavi tábornok emlékeztetett arra, hogy Teheránnak 2.000 kilométer hatótávolságú ballisztikus rakétái vannak, és Izrael ezen a távolságon belül van Irántól.

"Nem akarunk egyetlen országot sem megszállni. Hatékony védelmi intézkedéseket hozunk, ha megtámadnak minket" - mondta az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.

A tábornok azzal is megvádolta Washingtont és Londont, hogy nyugtalanságot provokál Irán olajban gazdag dél-nyugati területén és robbanószerkezetekhez szükséges anyaggal látja el az iráni ellenzéket.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×