Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Botrányos körülmények között távozott a kémelhárítók feje

Csehországban lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója, miután kiderült, hogy kapcsolatban állt egy súlyos bűncselekményekkel és korrupcióval gyanúsított alvilági csoporttal. Jan Mares írásban benyújtott lemondásában is tagadta a kapcsolatot.

Távozik posztjáról a cseh Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója, miután azzal vádolják, hogy kapcsolatban állt egy alvilági csoporttal. Jan Mares írásban benyújtott lemondásában is határozottan tagadja, hogy kapcsolatot tartott volna fenn a bűnözőkkel.

Csehországban a Nemzetbiztonsági Hivatal világítja át azokat a politikusokat és magas rangú hivatalnokokat, akik beosztásuk alapján nemzetbiztonsági szempontból fontos, titkos és bizalmas jellegű információkkal dolgoznak.

A cseh közszolgálati televízió a hét elején egy olyan telefonbeszélgetést közölt, amelyben Jan Mares egy alvilági csoport állítólagos vezetőjével az államfő környezetébe való beépülés lehetőségéről beszél. A Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója szerint a kiragadott beszélgetés-részletek félrevezetőek.

Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×