eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota

Az Európai Parlament tárgyalási alapnak tartja a költségvetési javaslatot

Rossz megoldásnak tartja, de az előrelépés érdekében minimális tárgyalási alapként elfogadja az unió keretköltségvetéséről született megállapodást az Európai Parlament. A szocialista Fazakas Szabolcs, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke Brüsszelben mondta ezt, miután ülésezett a parlament elnöksége.

Fazakas Szabolcs elmondta: a parlamenti tisztségviselők keveslik a kormányfők által szombaton jóváhagyott előterjesztés 863 milliárd eurós főösszegét, mert szerintük így nem jut elég pénz kutatásfejlesztésre, valamint a képzés és a kultúra finanszírozására.

Josep Borrell európai parlamenti és José Manuel Barroso európai bizottsági elnök is ezt a közös álláspontot képviselte a Tony Blair brit miniszterelnök részvételével tartott találkozón.

Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke hangsúlyozta: a képviselők főként a szolidaritást hiányolják a javaslatból, és határozottan bírálták, hogy a megszorításokat a brit elnökség az új országok terhére hajtotta végre.

Fazakas Szabolcs azt mondta: bízik abban, hogy a tagországok által elfogadott költségvetésen még lehet javítani. Közölte: az Európai Parlament költségvetési bizottsága január 11-én, a tanács, a bizottság és a parlament pedig január 24-én, együttes ülésen tekinti át az uniós költségvetési javaslatot.

Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×