Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
312.32
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Barroso: veszélybe kerülhet Románia és Bulgária csatlakozása

Az Európai Bizottság elnöke szerint veszélybe kerülhet Románia és Bulgária Európai Uniós csatlakozása, ha Nagy-Britannia a korábbihoz hasonló költségvetési tervet terjeszt elő. Tony Blair brit kormányfő várhatóan szerdán áll elő újabb költségvetési javaslattal.

Jose Manuel Barroso a brit Independent című napilapnak nyilatkozva emlékeztetett: több ország is jelezte, hogy az egy hete benyújtott, majd elutasított brit tervezet lehetetlenné tenné Románia és Bulgária 2007-es csatlakozását. Az Európai Bizottság elnöke szerint egy ilyen költségvetéssel nem lehet a két országot beilleszteni az unió rendszerébe. Az uniós vezető szerint a bővítés „a világ jövőjére is hatással lévő történelmi és stratégiai projekt”, ehhez képest az Európai Unió vezetői költségvetési százalékokon vitatkoznak.

Jose Manuel Barroso a lapnak adott interjújában beszélt arról is, hogy az első brit költségvetési javaslatot követően több tavaly csatlakozott tagország vezetője is felhívta. „Néhányan azt mondták nekem, hogy nem a pénz, hanem a tisztelet az igazi probléma. (…) Úgy gondolják, hogy a javaslat első- és másodosztályú kategóriákat állít fel. Sokak ezt diszkriminációként élik meg” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Jose Manuel Barroso (aki többek között a brit kormányfőnek is köszönheti jelenlegi pozícióját – emlékeztet az Independent) arra hívta fel Tony Blair figyelmét, hogy egy újabb vita és politikai válság leállíthatja az Európai Unió bővítését, marginalizálhatja Nagy-Britanniát és elszakíthatja természetes kelet-európai szövetségeseitől. Az Európai Bizottság elnöke szerint a következő napok meghatározóak lesznek Tony Blair európai hitelessége és Nagy-Britannia kontinensbeli szerepe szempontjából.

Tony Blair brit kormányfő várhatóan szerdán áll elő újabb költségvetési javaslattal. Londoni sajtóértesülés szerint ez hasonlít az Európai Bizottság októberi javaslatához, de tartalmazza majd a Közös Mezőgazdasági Politika felülvizsgálatát lehetővé tévő folyamat elindítását.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×