Néhány héttel ezelőtt óriási örömöt okoztál a magyar szurkolóknak, és nyilván a szűkebb környezetednek is a párizsi győzelemmel, mi az, ami a legjobban megmaradt ebből bő egy hónappal későbbre?

Most már olimpiai bajnoknak nevezhetem magam, az ezzel járó öröm valahol egy teljességérzetet ad a pályafutásommal kapcsolatban. Iinnentől bármi történik, ezek a címek, amik idén, meg a korábbi években jöttek, mind-mind megvannak, ezekkel a csúcsra értem, ennél gazdagabb csak akkor lehet ez a pályafutás, hogyha még egy olimpiai bajnoki címet szerzek.

Megfogalmazható, hogy mi nem volt még meg benned Tokióban, ami meglett Párizsra? Vagy akár Tokióban is kijöhetett volna a győzelem?

Nem gondolom úgy, hogy Tokióban kevésbé lettem volna felkészült, vagy én nem lettem volna ott annyira, amennyire kellett volna. De biztos, hogy fejben sokat értem a legutóbbi három év alatt, Tokiótól Párizsig. Már 2021-ben is együtt dolgoztunk Betlehem Dáviddal, de az elmúlt három évben még többet és többet ki tudtunk hozni egymásból, ez biztos, hogy kellett ahhoz, hogy az ezüstből most egy arany legyen. De Tokióban is kihoztam mindent magamból, és ha ott egy kicsit szerencsésebbek a körülmények, és jobban hasonlít akár a mostani szajnai nehezített körülményekre a sodrással, meg mindennel együtt a verseny, lehet, hogy akár ott is sikerülhetett volna nyerni. Nyílt vízen nehéz figyelmen kívül hagyni a körülményeket, adott esetben azt, hogy hol melegebb, hol hidegebb a víz, fúj a szél, hullámzik, van-e sodrás vagy nincsen, ezek mind–mind befolyásolják a végeredményt.

Minél rosszabbak a körülmények, neked annál jobb?

– Valahol igen, nagyon szeretem a kihívással teli helyszíneket és körülményeket. Erre az egyik legjobb példa a 2023. decemberi, Madeirán voltunk az év utolsó világkupaversenyén. Ugyan a versenyen nem nagyon fújt a szél és nem hullámzott, de az előtte lévő napon, amikor edzettünk kint a pályán, elég erős szél fújt, nagyon nagy hullámokat korbácsolva. Az elején egy kicsit tolódott is az edzés időpontja, várni kellett, hogy mikor mehetünk be a vízbe, és én már tűkön ültem a parton, hogy hadd ugorhassak be a hullámok közé úszni. Mások egyáltalán azon gondolkodtak, hogy van-e értelme beugrani ekkora hullámok közé. Valahol van bennem vágy a nehezített körülményekre.

Plusz adrenalint adhat?

Mindenképp, meg tényleg élvezem ezeket a kihívásokat, szeretem, hogyha a nehezebb oldalukról tudjuk megfogni a versenyeket.

Egyébként ez az élet más területeire mennyire igaz?

Változó. Sokszor keresem a könnyebb utat, hogy hogyan lehetne valamit könnyebben elintézni vagy megcsinálni, és hogy ne kelljen annyit erőlködni vele, amiről meséltem, az inkább a nyíltvízi úszásban van meg.

Az edzések egy része nagyon monoton, pláne a medencében. Az edzőtáborok, gondolom, picit változatosabbak, de az elvégzett munka viszont talán még nehezebb. Hogyan lehet ezt kezelni, hogy az edzések többsége, mondhatjuk azt, hogy unalmas, a verseny pedig akár rendkívül izgalmas is lehet.

Az elmúlt éveket nézve, az edzéseken is rengeteg izgalom volt a srácokkal, akár Kalmár Ákost, Dávidot vagy Sárkány Zalánt vesszük ide az elmúlt évek edzőpartnerei közül. Mind-mind olyan srác, akivel elég komolyan tudtuk egymást húzni előre, és nyilván mind a négyünkben van olyan versenyszellem, az edzésen is volt bennünk annyi, hogyha egy feladatot jobban meg tudtunk csinálni, mint a másik, nem hagytuk magunkat, mindenki próbálta a másikat egy kicsit leszakítani vagy nyüstölni. Megvoltak a versenyszituációk ott is, és ezek nyilván előre vittek minket.

Hogyan képzeljük el a viszonyt az edzőtársakkal, az eddigi edzőpartnerekkel? Ez barátság? Mennyire lehet provokálni a másikat, mennyire lehet viccelődni, és mennyire kell odafigyelni mondjuk, hogyha valakinek éppen rossz hangulata van?

Én azt gondolom, hogy mindannyiójukkal barátság ez. Nyilván valamelyikükkel jobban, valamelyikükkel kevésbé. Zalán meg a Dávid is inkább a szakmai irány miatt jött Veszprémbe, Ákossal meg valahol emellett már volt egy barátság is, vele addigra már több edzőtáborból, közös versenyről ismertük egymást, tényleg nagyon jóban voltunk. 2020 januárjában ő már barátként érkezett. Dávidot kevésbé ismertem 2021-ben, amikor hozzánk jött edzeni, vele az évek során, az edzések során, a felkészülés során alakult ki a barátság.

Volt egyébként olyan pont, amikor mondjuk drasztikusan javult, vagy komolyan elindult a barátság felé a kapcsolat, vagy ez fokozatosan ért így össze?

Fokozatosan ért össze, de nyilván az, hogy egyre több és több időt töltöttünk együtt, Dáviddal rendre ugyanazon versenyeken is vettünk részt a nyíltvízen, ez valahol dobott az egészen egy nagyobbat, közösen kergettük ugyanazokat a célokat.

A nyíltvízi úszásban jóval több a fizikai kontaktus lehetősége, mint a medencében. Az ellenfelek egy részével is talán hullámzó a viszony, de azért az jellemző, hogy pozitívan nyilatkoznak egymásról, hacsak nincs éppen egy kisebb csetepaté vagy verekedés.

Tulajdonképpen elég jó a viszony a legtöbbjükkel, sőt, van, akivel kifejezetten jó. Ha Florian Wellbrockot vesszük, aki Tokióban nyert, neki az esküvőjén ott is voltam. Az olaszokkal is elég közeli a kapcsolat, szoktunk néha beszélni. Inkább a barátság felé tendál a viszony a versenyzők nagy részével, mintsem az utálkozás vagy a nemszeretem viszony felé.

Mi történik, ha jön egy pofon, egy ütés a víz alól?

Vannak olyan esetek, amikor esetleg kicsit csúnyábban nézünk a másikra, vagy ingerültebbek vagyunk verseny után, nyilván, amikor adott esetben úgy érezzük, hogy egy-egy pozíció, vagy több akár azon ment el, hogy a másikkal összeakadtunk a verseny során. De ezek a nézeteltérések idővel, akár a verseny után fél órával, miután lenyugszunk, átértékeljük a helyzetet, mind-mind elmúlnak és utána nincsen semmi problémánk egymással. Ha vannak is indulatok bennünk, ez alapból a versenyből fakad, mindenki a győzelemért ugrik be, az pedig csak egy embernek jöhet össze.

A kizárás viszonylag ritka a nyíltvízi úszásban. Ez mennyire ad esélyt vagy lendületet azoknak a versenyzőknek, akik nem félnek keménynek lenni?

A bíróknak nyilván nincs könnyű dolguk, az is tudható, meg látható, hogy gyakorlatilag lehetetlen megmondani egy bírói hajóról, hogy a víz alatt mi történik egy fordulónál. Egyszerűen vannak olyan szituációk, amelyeket nem tudnak kiszűrni. De azért a nagyon látványos helyzetek egyértelműen magukkal hozzák a sárgát vagy akár a pirosat is a versenyek során. De az is a nyíltvízi úszás része, hogy vannak olyan szituációk, amikor vagy akaratlanul, vagy némi szándékossággal, vannak testi kontaktusok. Nyilván van, aki erre megpróbál jobban rájátszani, tudjuk, ki az, aki adott esetben nem kerüli el a testi kontaktust. Más versenyzőről meg azt tudjuk, hogy ha véletlenül összeérünk, akkor inkább ő fogja azt mondani, hogy fél méterrel odébb úszik. Úgyhogy nyilván erre lehet játszani, sőt, erre mindenki rá is fog játszani, ha tudja, hogy a másik inkább előbb fogja feladni a pozícióját, mint hogy belemenjen az összeérésekbe. Erre készülnie kell annak is, aki tudja, hogy inkább enged, mert mindenki győzni akar. Ezek az apró, piszkálódások mind a verseny részei, ezek nem is szabálytalanságok igazándiból. Ha odamegyünk a másik mellé, és egy kicsit vállal odébb rakjuk, vagy véletlenül egy–egy tempó összeér, amikor egymás mellett úszunk, az igazándiból nem szabálytalanság, lehet ez a taktika része.

Ez valami olyasmi lehet, mint mondjuk, a Forma–1-ben, ahol a pilóták az egymás elleni manővereknél általában kimutatják a foguk fehérjét, vagy legalábbis próbálnak tiszteletet kikövetelni maguknak a versenyek alatt?

Valami olyasmi, igen. Vagy akár az országúti kerékpárt is, ha nézzük, vagy bármilyen motorsportot, az ilyen helyzetekben mindenki el fog menni addig a határig, ami még megengedhető, és nem kerül veszélybe a másik emiatt. Nyilván senki sem akarja, hogy a másik megelőzze. Az, aki hátulról érkezik és előzni próbál, az mindent megpróbál elkövetni az előzés érdekében.

Mi minden adhat még örömöt egy verseny alatt? Mert a szennyezett vagy fertőzött víz, vagy a nagyon hideg, nagyon meleg, vagy nagyon sodró víz, gondolom, inkább nehézséget okoz. Hogyan éli meg egy versenyző, amikor monoton kell úszni?

Akkor is rengeteg mindenre figyelni kell, adott esetben a taktikánkra, amit kitaláltunk, a saját versenyünknek a felépítésére. Arra, hogy milyen érzéseim vannak az úszással kapcsolatban, mi az, amiről úgy érzem, hogy jól működik, vagy adott esetben túl sokat vállalok magamra. A többiekre is nagyon kell figyelni, hogyan mozognak, mi az, amire számítottam tőlük, mi az, amire nem. S még vannak a tájékozódások, a nyíltvízi úszásban az is benne van, hogy mi van, ha elöl úszom, vagy ha nem, azt is figyelnem kell, hogy mi történik. Hogyha a Szajnát nézzük, ott viszonylag könnyű volt a tájékozódást belőni, hiszen a partja behatárolta, nagyon nem lehetett eltévedni, de egy tengerben, egy óceánban erre bőven megvan a lehetőség, fontos másodpercekbe telhet a kijavítása, ezen el lehet bukni akár egy versenyt.

Egyértelmű, hogy az volt a taktika az olimpián, hogy elöl haladni, különösen az első néhány száz méter után, gyakorlatilag majdnem rajt-cél győzelem lett belőle, ez egyértelműen kifizetődött. Hasonló történt a korábbi versenyeken, a triatlonviadalon, illetve a női nyíltvízi úszásban is. Mennyire adott ez könnyebbséget?

Nyilván készültünk erre, amúgy is szeretek elöl, vagy az első egynéhány pozícióban úszni. Egyrészről én is azok közé tartozom, akik nem szeretik, ha túl sok a testi kontaktus a verseny során a versenyzőtársakkal, másrészről általában szeretem diktálni az iramot és azt a versenyt úszni, amit magamnak kitaláltam. Egyértelműen előnyt jelentett, hogy föl tudtam venni a vezető pozíciót az első kör után, és tudtam diktálni a versenyt. A helyszín különlegessége az volt, hogy nagyon nehezen lehetett előzni, főleg árral szemben, ami ráadásul a versenynek a nagyobb részét tette ki. Ez nyilván lerövidítette azokat az időszakaszokat, vagy szakaszokat, amikor meg lehetett előzni a másikat, így tulajdonképpen azt mindig tudtam, hogy minden körben az a 800 métere a versenynek, amikor az áramlás visz minket lefelé, akkor kell figyelni nagyon figyelni arra, hogyha lehet, akkor ne nagyon veszítsek pozíciót, maximum egyet-egyet. Sőt, ha lehet, tartsam a helyzetemet az első kettőben, de inkább az élen, mert visszafele szinte lehetetlen előzni.

Volt holtpontja a párizsi viadalnak, az aranyért zajló csatának?

A táv második felének az eleje mindig egy helyezkedős időszak. Aki addig második, harmadik, negyedik helyen úszott, megpróbál előrébb kerülni, hogy minél előrébbről kezdhesse majd a hajrát. Ugyanígy az is, aki a nyolcadik, kilencedik, tizedik helyen jön, próbál előrébb helyezkedni. Annak, aki vezet mindig az egyik legnehezebb feladat fölmérni azt, hogy kell-e gyorsítani ahhoz, hogy megtartsa a pozícióját, vagy adott esetben többet ér-e, ha átadja egy kicsit a vezetést. Nekem is elég nehéz szakaszt jelentett a negyedik kör eleje, amikor elkezdett a mögöttem lévő mezőny egy kicsit előrébb helyezkedni, sőt, megpróbálni megelőzni. Ráadásul ilyenkor utólag kell reagálnom az ő gyorsításukra. Ez volt talán a legnehezebb része és a mélypontja a versenynek, de szerencsére elég gyorsan túllendültem ezen, és onnantól kezdve igazándiból tényleg az ment végig a versenyen, amit elképzeltem.

Lehet készülni arra, hogy lesz nehézség?

Egyértelműen. Az Európa-bajnokság után nagyon sok időt fordítottunk a pszichológusommal arra, hogy azokat a szituációkat, amelyek negatívan érinthetnek a verseny során, minél jobban elemezzük. Ezekre találjunk ki olyan válaszreakciót, gondolatmenetet, ami pozitívan tud kihúzni egy nehéz helyzetből és vinni előre. Az, hogy egy ilyen szituációból negatívan jöjjek ki, az nem fér bele egy olimpián az éremért folytatott harcokba.

Van ilyenkor akár egy-egy szó, vagy mondat, amelynek be kell ugrania?

Igen, direkt erre készültünk, tényleg, hogy adott esetben az a mondat ott legyen a fejben, és ott legyen, amikor veszítek esetleg egy-egy pozíciót, vagy kapok egy pofont az egyik fordulóban, hogy meg tudjam őrizni a hidegvéremet, a nyugodtságom, és ne kezdjem el túlspilázni dolgokat.

Milyen érzés a Szajnában úszni? A legtöbben nem úsznak benne, bele se mennének. A versenyzőknek bele kellett menni. Az előző napokban, még ha volt is lehetőség kipróbálni a vízet, az volt a döntés, hogy inkább nem kockáztatnak a magyarok, egészségi okokból?

Én nagyon élveztem a versenyzést a Szajnában, és igazándiból vártam is. Tulajdonképpen 2023-tól kezdve, amikor elmaradt a világkupánk, a tesztverseny a Szajnán, de mondták, hogy mindenképp az a terv, hogy ott rendezzék meg a versenyt, igazándiból vártam, hogy ez tényleg megvalósuljon és ott ússzunk. Egyrészt azért, mert tudtam, hogy ez nehezebb körülményeket jelent, és ez sokat számíthat az én javamra, másfelől pedig tulajdonképpen pár héttel az olimpia előtt jött be aztán véglegesen, hogy van egyáltalán B terv a Szajna helyett, és nemcsak a verseny tologatása, hanem hogy kivigyék a kajak-kenu és az evezőspályára a versenyt, az utolsó napra. Nyilván van ezzel is rengeteg tapasztalat, hiszen akár itthon, Magyarországon az országos bajnokságot szokták megrendezni a Maty-éren, de úsztunk már francia bajnokságon is, úgyhogy rengeteg tapasztalat van ezzel kapcsolatban. Az egy nagyon más versenyt hozott volna, nagyon más körülmények lettek volna, amelyek kevésbé kedveznek nekem. Úgyhogy én mindenképpen szerettem volna a Szajnában úszni, én tényleg nagyon vártam. Mire kiutaztam, addigra legalább egy-másfél hete azt vártam, hogy mikor utazhatok és mikor versenyezhetek végre, nem csak azt, hogy egyáltalán a Szajnában, hanem úgy en bloc mikor kezdhetek versenyezni.

Hogyan sikerült elkerülni a betegséget? Sem Fábián Bettina, sem Betlehem Dávid nem úszta meg.

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy mi az oka, hogy én ebből kimaradtam. Az egész mezőnyt tekintve nem én vagyok az egyetlen, azért vannak mások is, akik kimaradtak. Azt szoktam poénosan fölhozni, Dávid, amikor még itthon volt, rendszeresen emlegette, hogy van egy jó 30 kiló közöttünk súlyban. Úgy, hogy azt szoktam mondani, hogy lehet, ez a 30 kiló számított annyit, hogy ő beteg lett, én pedig nem.

Vagy esetleg az elöl úszás…

Lehet az is az oka, tényleg nem tudjuk, és nincs is rá magyarázatunk, szerencsésen alakult a számomra. Persze azt is tudni kell, hogy volt már más olyan versenyhelyszín a pályafutásom során, ahol más nem lett beteg, én pedig igen. Ez a nyíltvízi úszásnak valahol a velejárója. Bármilyen szép tiszta lehet egy adott helyszínen a víz, szinte bárhol össze lehet szedni egy kisebb betegséget.

Tegyük még hozzá, hogy mivel vannak távoli helyszínek, ez hosszú repülőutakkal jár, azok sem kockázatmentesek ilyen szempontból.

Igen, nyilván alapvetően már az utazás, egy ázsiai versenyhelyszín ugyanígy tudja hozni magával ezt a helyzetet, de nem is kell akár odáig elmenni. Tényleg bárhol ehet-ihat olyat az ember, amitől valaki rosszabbul lesz.

Hogyan kezelhető ez? El kell fogadni, hogy ez megtörténhet, vagy van valamiféle külön technika erre, akár olyan, amit a sportpszichológussal vagy az edzővel meg lehet beszélni?

Valahol el kell fogadni, hogy ez a része ennek az egésznek, de ez ugyanígy része lehet bármelyik sportágnak. Amikor utazni kell egy versenyhelyszínre, bármikor előfordulhat, hogy valaki rosszat eszik, vagy rendszeresen elő szokott előfordulni, hogy valaki a légkondicionálótól megfázik. Ezek mind olyan helyzetek, amiket valahogy meg kell próbálni elkerülni, lehetőség szerint olyat enni vagy inni, amiről tudjuk, hogy nem okoz problémát. Le kell gyűrni az emberben rejlő kíváncsiságot, hogy kipróbálja egy idegen országnak a különlegességeit. A légkondira is figyelni kell, kerülni kell azt, hogy megfázzunk, inkább legyen melegünk, az egy fokkal jobb.

A Szajnában úszás pillanatai után következett az ünneplés, megvártad még Betlehem Dávidot, szurkoltál neki. Hogyan maradnak meg ezek az élmények?

Maga az az élmény, hogy ketten álltunk a dobogón közösen, az örök. Ráadásul most már évek óta üldöztük, hogy Európa-kupán, világkupán bármilyen nagyobb versenyen, Európa-bajnokságon, világbajnokságon, valahol, nem is feltétlenül a tíz kilométeren, akár öt kilométeren, egyéni számban ketten tudjunk a dobogóra állni. Soha, sehol nem jött össze, mindig valamelyikünk lemaradt a dobogóról. Egy nagy álom valósult meg, hogy ketten állhattunk a dobogón, ráadásul az olimpián, ez egy nagyon nagy érzelmi löket volt. Ahogy beértem, megfordultam, láttam, hogy jön Dávid is, és a bronzért harcol, láttam, hogy inkább benne van a több ahhoz, hogy harmadik lehessen. Óriási élmény volt, rengeteg mindent megéltünk az elmúlt négy évben, és ez lett belőle, ez tényleg óriási siker. Bármelyikünk végzett volna előrébb, azt, hogy ketten vagyunk a dobogón, bármelyikünk aláírta volna előre.

Meg lehet azt határozni, hogy hány százalék a másiké egymás sikereiben?

Nem lehet ezt igazándiból mérni. Ez inkább érzelmi alapú megfogalmazás, nyilván része van bármelyikünk sikerében a közös munkának, annak, hogy minden edzésen kihoztuk a másikból a maximumot, hajtottuk egymást, amikor az egyikünknek rosszabb napja volt, a másiknak jobban ment, az vitt előre, hogy nem egyedül vagy az uszodában, ugyanazon az edzésen a másik is ott van és szenved és csinálja. Ezek mind-mind segítik a felkészülésünket, ezek nélkül nem biztos, hogy ez a siker megszülethetett volna. Azt mondanám, hogy olyan 20 százalék biztos van, mert a közös munka, a közös szenvedés az edzéseken, az igenis számít, többre és jobbra sarkall mindkettőnket.

Amikor egy-egy edzésről vagy egy-egy versenyről az egyikőtök hiányzik, akkor a másiknak hiányzik?

Az edzésre biztos, hogy rá lehet ezt mondani. A verseny meg megint egy másik kérdés, miután egyéni sportról van szó, mindannyian a saját jobb eredményünkért küzdünk, tehát igazándiból nem tudunk a másikra odafigyelni, a másikat segíteni, ott tényleg mindketten azért dolgozunk, hogy a lehető legjobb eredményt elérjük. Nyilván nem is hátráltatjuk egymást, ha mi kerülünk egymás mellé, akkor a testi kontaktust kerüljük, nem arra megyünk, hogy kiszorítsuk a másikat a fordulónál, de mind a kettőnknek a saját versenyét kell előtérbe helyezni. Ilyenkor nem lehet odafigyelni, hogy hú, Dávid nehéz helyzetben van, odamegyek és megvédem, vagy fordítva. Még az is előfordulhat, hogy Dávid valamelyik részét jobban megtolja, mint amennyire én azt szeretném, vagy adott esetben fordítva, lehet, hogy kicsit keresztülhúzzuk a másik számítását, de mindenki más számítását is keresztbe akarjuk húzni, a saját magunk győzelmét akarjuk segíteni vele.

Volt érdemi konfliktus köztetek az elmúlt egy évben?

Nem, egyértelműen nem. Nyilván olyan előfordulhat, hogy egy verseny után kicsit egymásnak feszülünk, mert úgy éreztük, hogy a másiknak egy-egy mozdulata vagy az a szituáció, amit előidézett, nem kedvezett a számunkra, de ez hatványozottan egy kétperces történet, lépünk is tovább, és mindenki megnyugszik, ugyanolyan a barátság, mint amilyen előtte volt. Ki kell jönnie annak a feszültségnek egy rövid pillanatra valahol.

Voltak olyan helyzetek az elmúlt években, amikor vigasztalni kellett a másikat. Ilyenkor előkerült az, hogy majd Párizsban…?

Nyilván nekem ez könnyebb volt, mert nekem van már egy olimpiai érem a tarsolyomban, ami nagy megnyugvást jelent. Másfelől, amikor az embernek jobban sikerül egy verseny, akkor könnyen mondja a másiknak azt, hogy majd legközelebb, mint akkor, amikor neki rosszul megy. Akkor az a kérdés, hogy a következő versennyel mi lesz. Ez Párizsban került elő, amikor Dávid negyedik lett 1500 gyorson, és láthatóan feszült volt amiatt, hogy megint negyedik. Rengeteg negyedik, ötödik, hatodik helyet szerzett az elmúlt pár évben a nyíltvízi versenyek során is, vagy akár a világbajnokságon idén, 1500 gyorson, s most az olimpián megint. Nem titkolom, elmondtam neki, hogy itt a lehetőség a nyíltvízi 10 kilométeren arra, hogy érmet szerezzen, vagy újra harcban legyen érte, és lehet, hogy ott ki fog jönni a lépés neki. Úgyhogy igen, valahol ezzel is meg kell próbálni megnyugtatni a másikat.

Az olimpia napjai rád hogyan hatottak? Voltak fontos események, ha csak az úszásra gondolunk, Kós Hubert sikere, Milák Kristófnak először egy ezüstérem, majd egy arany, aztán Betlehem Dávid negyedik helye 1500 méteren, de voltak más érdekességek is. Volt egy nyílt levél Hosszú Katinkától, ami elég nagy vihart kavart a sportéletben. Ezeket mennyire lehetett kizárni, vagy mennyire lehetett a mások sikereiből meríteni a saját versenyre?

Igyekeztem követni a versenyeket, amíg itthon voltam, nagyon szurkoltam a vívóknak is, hogy minél több jó eredmény szülessen, és minél több érmet hozzanak. Aztán ahogy mentek előre a versenynapok, nagyon jó volt látni Hubi győzelmét 200 háton, vagy Kristóf érmeit, azt, hogy ott volt és be tudta húzni megint a két érmet. Nándinak a negyedik helyét nagyon sajnáltam, mert tényleg nagyon picin múlott, de valahol ez a 100 méternek, az 50 méternek a sajátja, hogy pici a különbség az első három helyezett között, meg az őket követők között is. Ha megnézünk akár egy 100 méteres síkfutást az atlétikán, ott is olyan aprók a különbségek sokszor az első négy-öt között, hogy mindenki foghatja a fejét, hogy miért nem volt egy picivel gyorsabb. Ez a sprinttávoknak a sajátossága, de ugyanígy Dávid negyedik helyénél. Ha előre azt mondták volna nekem, hogy negyedik lesz, nagyon örültem volna neki. Így is nagyon örültem neki, mert azt gondolom, hogy óriási időt úszott a 14:40-nel, nincsen szükség magyarázkodásra, de megértettem azt, hogy közeledett a végén, és így lett, ha 1,3 másodperccel is, de negyedik. Azt érezte, hogy talán meg lehetett volna a harmadik hely, de szerencsére helyreállt a világ rendje a nyíltvíznél és meglett ez az érem. Mindig van olyan, ami nem a lehető legjobban sikerül, Katinkának a levele is valahol ilyen volt. Persze fontos mindenkinek a véleménye, mindenki próbálja előrébb vinni az úszósportot. Viszont talán nem volt szerencsés az időpontválasztás azzal, hogy a medencés versenyek már lementek, viszont az olimpiának még nem volt vége, ott volt a nyíltvízi úszás. Nyilván egy ilyen negatív hírrel foglalkozik a sajtó vagy a média, s ez egy kicsit rá tudja nyomni a bélyegét adott esetben a versenyzésre. De nyilván nekünk az volt a feladatunk, hogy minden ilyen szituációt, adott esetben a Szajnával való rossz híreket is kizárjuk a lehető legjobban, és a saját dolgunkkal foglalkozzunk.

Neked mennyire stratégiád, hogy lehetőség szerint a negatív dolgokból kimaradj? A sportolók egy része beleáll a konfliktusokba, és van olyan edző is, vagy van olyan szakember is, aki rendre negatív megnyilvánulásokkal provokálja, vagy ösztönözi jobb teljesítményre a környezetét, a tanítványait. Emlékszem olyanra is, hogy egy másik sportágban világbajnok lett egy csapat, és egy másik edző éppen kirúgta egy tanítványát, éppen egy hazai rendezésű tornán, mindig vannak negatív események is a pozitívak között. Neked mennyire fontos, hogy negatívat ne kommunikálj?

Próbálom is kerülni ezeket a helyzeteket, meg sokkal jobban szeretem, ha valakivel problémám van, azt négyszemközt megbeszélni, vagy legalábbis szűk körben. Ez talán a hatékonyabb megoldás, de van, aki sokkal jobban szereti rögtön kimondani, amit gondol, akkor nincs lehetőség a megbeszélésre. Én igyekszem általában ezeket kerülni, nehogy a hirtelen haragom elvigyen egy irányba. Sokkal jobban szeretem, ha át tudom gondolni a helyzeteket, és aztán az adott illetővel megbeszélni.

Olimpiai, világ és Európa–bajnok vagy. Gyakorlatilag tekinthetjük úgy, hogy egyenesen ívelt felfelé a pályafutásod, még ha voltak is köztes, nehezebb viadalok, egy-egy Európa-bajnokság vagy világbajnokság vagy egy-egy táv, hiszen nyíltvízi úszásban a 10 kilométer az olimpiai szám, annak van a legnagyobb presztízse, de a világbajnokságon van váltóverseny, van öt kilométeres verseny, mind a kettőben nagyon sikeres voltál. A 25 kilométer háttérbe szorult most már a nyíltvízi úszásban, de összességében, miután szinte mindent megnyertél, amit lehetett, a nagy címeket különösen, mi motivál a jövőre?

Szerencsére vannak még olyan dolgok, amik motiválnak. A 2027-es, hazai rendezésű újabb világbajnokság nagyon motiváló a számomra. Főleg azért, mert hazai világversenyen még nem sikerült egyéniben dobogóra állni, sem Európa-bajnokságon, sem világbajnokságon. Csak a váltóval. Ezt mindenképp szeretném orvosolni a jövőben, ez nagyon nagy motivációt tud adni a folytatásra. Másrészről az, hogy Dohában sikerült 800 gyorson országos csúcsot úszni, és így világbajnoki ötödiknek lenni, szintén egy újabb irányt és célt nyitott meg bennem. Nagyon szeretném 400 gyorson Kiss Gergő 2009-es országos csúcsát is megdönteni. Úgyhogy megvannak a célok. Nyilván mások ezek, mint az olimpiai arany hajszolása, de azt gondolom, hogy a céljaim között ott van a 2028-as olimpia is, és talán vannak jó hangok azzal kapcsolatban, hogy a nyíltvízi váltó is be tud kerülni a programba. Ennek nagyon örülnék. Az egy újabb jó versenyszám lehetne. A nyíltvízi ifjúsági világbajnokságon már tesztelt a Nemzetközi Úszószövetség egy új versenyszámot, a 3 kilométeres kieséses versenyt, ahol először 1500, majd 1000, végül 500 métert úsznak a versenyzők, közben folyamatosan fogy a mezőny. Ez akár már jövőre, a szingapúri világbajnokságon bekerülhet a programba a 25 kilométer helyére. Ebben nagyon sok fantáziát látok, és nagyon szívesen kipróbálnám magam benne.

Ezek a show-elemek akár jót is tehetnek a nyíltvízi úszás népszerűsítésének?

Mindenképpen. Nagyon izgalmas versenyszám lehet, sajnos, nem sikerült élőben követnem az ifjúsági világbajnokságon, de utólag végignézve a fiúk befutóját az 500 méter végén, ahol öten estek be gyakorlatilag egyszerre a célba, azt mutatja, hogy ez tényleg nagyon izgalmas versenyszám lehet. Az ilyen izgalmas és újdonságot jelentő versenyszámok azok, amik folyamatosan előtérbe kerülnek az olimpiai mozgalomban, annak érdekében, hogy minél eladhatóbb és izgalmasabb legyen a nézőknek egy verseny. Azt gondolom, hogy mind a nyíltvízi váltó, mind a három kilométeres kieséses verseny ezek közé tudna tartozni. Időben sem olyan vészesen hosszúak, mint a 10 kilométer, vagy pláne a 25 kilométer.

Veszprémből Budapestre tetted át a székhelyed, a Ferencvároshoz igazoltál. Mi minden áll a mostani klubváltás mögött?

Az egyik legnagyobb indoka az, hogy kerestem változást az eddigi évekhez képest. Most már 23 éve vagyok igazolt sportoló, ez nagyon hosszú idő egy ember életében, kerestem a megújulást. Nagyon jó a kapcsolatom a volt edzőmmel, Szokolai Lászlóval, illetve Veszprémmel is. A részemről biztos, hogy nincsen semmilyen harag, de kerestem a változást és a megújulást, és ebben nagyon jó lehetőség volt, hogy Budapestre költöztünk, aztán pedig igent mondtam a Fradi ajánlatára.

Ez egy top klub, Magyarország egyik, ha nem a legsikeresebb klubja, ha az olimpia, egyéni sportágakat nézzük, akkor is ott van a legjobbak között. Mennyire volt vonzó az ajánlat, és milyen időtartamra szól a szerződés?

Tényleg nagyon jó egy ilyen nagy klubhoz, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb klubjához tartozni, és megpróbálni ezekben a színekben is újabb és újabb sikereket elérni. A szerződésem 2028 szeptemberéig szól, a következő olimpiai ciklus végéig. Mind a két félnek, nekem és a Ferencvárosnak is ideális arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk ebből a négy évből. Aztán pedig meglátjuk, nyilván én is öregszem majd az évekkel, és mire Los Angeleshez érünk, már 31 leszek. Ott majd újra átgondoljuk, hogy hogyan és merre tovább.

Nehezebb a regenerálódás? Lassabb?

Néha szoktam érezni. Nyilván a legnehezebb felkészülési időszakban szokott néha előjönni, hogy azt érzem, hogy igen, most már egy kicsit megöregedtem.

Betlehem Dávid jobban bírt bizonyos dolgokat, vagy hogyan nyilvánult ez meg?

Nagyon változó. Volt, amikor meglepetést tudtam okozni a fiataloknak bizonyos feladatoknál, de néha érzem azt, hogy adott esetben, ha nem is fizikálisan, de mentálisan picit fáradtabban érkeztem meg egy háromhetes edzőtábor végéhez, mint korábban. De azt gondolom, hogy ez így rendjén van, ettől függetlenül a motiváció és a munkához való hozzáállás nem változott. Annyi év van mögöttem, meg ennyi tapasztalat, hogy ezeken viszonylag könnyen túl tudok lendülni.

Nagyjából egy hónap szünet után újrakezdted az edzéseket, a Népligetben immár. Hogyan mentek az első tréningek?

Megmondom őszintén, valahol nagyon jól esett, és nagyon izgalmas volt az, hogy tényleg új helyen és új csapatban kezdtem meg a szeptemberi első edzéseket. Másfelől az egy hónapos kihagyásnak és pihenőnek megvolt a maga nyoma, volt, ami kevésbé esett jól, de azt gondolom, hogy egy olimpia után egy hónappal elég jó érzések vannak az edzéssel kapcsolatban, úgyhogy tényleg azt érzem, hogy továbbra is megvan a motiváció és a munkakedv.

Kikkel dolgozol együtt? Milyen edzőkkel, milyen versenyzőtársakkal?

Kutasi Gergely és Formaggini László irányítják az edzéseimet. A versenyzőtársak közül Gálicz Peti és Balogh Vivien nyíltvizesekként ismertek. Mihályvári Farkas Viktória is a csapatban van, és aztán pedig rengeteg fiatal, serdülő, ifi korú versenyző van még. Az, hogy ilyen nagyobb létszámú csapatban tudok edzeni, megint hozza magával, hogy vannak feladatok, ahol húzogatják az oroszlán bajszát.

Németh Nándor 100-as specialista, noha indul 200-on is bizonyos versenyeken, te pedig elsősorban tízezer méteren versenyzel, a két táv között a különbség százszoros. Lesznek-e közös tréningek, hiszen a napokban ő is a Ferencvároshoz szerződött?

Ezt még nem tudom megmondani. Miután próbálok kacsintgatni a 400 gyors felé is, és azért a 200 és a 400 gyors között nincsenek olyan nagy különbségek a felkészülés tekintetében, lehet, hogy jó lenne, ha tudnánk egyszer-kétszer közösen készülni, de ez nyilván a következő hónapok, meg hetek kérdése, hogyan alakul a felkészülés mindkettőnk számára.

De a jó viszony megvan.

De a jó viszony megvan, és én nagyon szívesen kipróbálnám magam egy-egy edzésen Nándival szemben is.

A kondiedzés pedig még könnyebben összehozható.

Igen, nyilván azt össze lehet könnyen hangolni, bár a konditeremben is vannak olyan speciális feladatok, amik akár a tíz kilométerre, akár a százra speciálisak, nagyon különböznek. Ám minden felkészülésben lehet olyan pontokat találni, amikben tudjuk egymást a közös edzések során, hogyha ilyen lesz, húzni.

Mikor lesz az első versenyed?

Három világkupa-fordulónk van még az őszi szezonban, úgyhogy október 12-én Setubalban lesz a következő állomás, az lesz az első versenyem. A legközelebbi három világkupa-verseny közé a rövidpályás országos bajnokság került még a programba.

A rövidpályás vb szóba jöhet?

Én úgy állok hozzá, hogy nem. Egyrészről kicsit csökkentett intenzitással készülök, tehát valószínűleg decemberig megmarad az, hogy csak a reggeli edzéseken veszek részt, és a délután pihenősebb időszak, megpróbálom azt arra fordítani, hogy a szakdolgozatomat befejezzem. Emiatt nem is jött szóba nálam az, hogy a rövidpályás világbajnokságon részt vegyek, mint induló, nem is tervezem ezt, sokkal inkább nézőként szeretnék ott lenni és szurkolni a magyaroknak. Valószínűleg ismét jó lesz majd a Duna Arénában a hangulat. Jó volt átélni Párizsban is a medencés versenyek alatt, illetve a nyíltvízi verseny alatt is az óriási hangulatot, remek volt hallgatni a buzdítást, ami a lelátóról jött. Remélem, hogy a Duna Arénában is, ha másként nem, de nézőként át tudom élni majd újra, idén decemberben.

A civil élet mennyire körvonalazódik?

Remélem, hogy még azért odébb van. Ez a négy év mindenképp az úszásról fog még szólni, ez elég hosszú idő, de nyilván egyre közelebb és közelebb van a pályafutásom vége, úgyhogy próbálom magam afelé is terelgetni. Most egyelőre az első és legfontosabb, hogy a villamosmérnöki diplomámat megszerezzem, aztán pedig, hogy hogyan tovább, egy eldöntendő kérdés, foglalkoztat a sportdiplomácia is.

Az edzősködés nem?

Az nem annyira, viszont a sportdiplomácia annál inkább, hogy adott esetben így is tudjak visszaadni akár az úszásnak vagy a magyar sportnak abból a rengeteg mindenből, amit én kaptam. Úgyhogy lehet, hogy ez lesz a következő irány, ami majd, ha tényleg sikerül lezárnom a villamosmérnöki tanulmányaimat, előtérbe kerülhet.

2025-ben Szingapúrban, 2027-ben Budapesten lesz a vizes világbajnokság. Mivel lennél elégedett a következő szezon végére?

Van bennem annyi ego a sportolói pályafutásommal kapcsolatban, hogy nem szeretném alább adni éremnél egyéniben, illetve ott van a váltó is, a nyíltvízi váltó, ami az elmúlt években folyamatosan ott volt a dobogón, világbajnokságon, Európa–bajnokságon, idén ráadásul Európa–bajnok lett ez a csapat, úgyhogy mindenképp megcéloznék két érmet, egyet a váltóval, legalább egyet pedig egyéniben, illetve ott vannak a medencés versenyszámok is. A 400, a 800, az 1500 gyors is szóba jöhet, szívesen lennék ott a világbajnokságon megint medencében. Aztán, hogy ott mire lehetek képes, azt majd meglátjuk akkor, de bízom benne, hogy az elmúlt évek jó tendenciáját folytatva el lehet csípni a döntőt, ott pedig – látva akár a Dávidnak az olimpiai döntőjét, akár a világbajnokságon az ötödik helyet 800 gyorson – bármi előfordulhat.