2021 a felsőoktatásban a modellváltás jegyében zajlott. Tavasszal az Országgyűlés elfogadta az átalakulással kapcsolatos sarkalatos törvényt, ősszel pedig a magyarországi egyetemek többsége, szám szerint 21 már ebben az új vagyonkezelői alapítványi formában kezdte meg a működését. Az egyetemi hallgatóknak mintegy 70 százaléka már ebben a modellben tanul. A modellváltás most már a végéhez közeledik, vagy egy befejezett és lezárult folyamatról beszélhetünk?

A magyar egyetemi rendszer egy nagy hajó; nagyon nehéz megmozgatni egy ilyen rendszert, úgyhogy a modellváltás tulajdonképpen elindította a versenyképesség irányába egy igen jelentős részét. A finomhangolás a következő évekre marad, és azért fontos, mert olyan dinamikával változik a globális világ és a tudástársadalomnak a mindennapjai, hogy ez folyamatos igazodást igényel az egyetemektől. Most megnyitottunk egy kaput. A modellváltás nem gyógyír mindenre, de azt az állóvize mindenképpen megbolygatta, és arra ösztönözte az egyetemeket, hogy próbálják az összes erőforrásukat mozgósítani azért, hogy a hallgatóinkat itt tartsunk Magyarországon, jó minőségű tudással ruházzuk fel őket, és az egyetemi tanároknak olyan fizetést tudjunk adni, ami miatt érdemes vállalni az oktatói, kutatói életpályát. Ez a tíz hónap, amit itt eltöltöttem, többé-kevésbé elégedettséggel tölthet el, mert sikerült megértetni a nagyközönséggel is – részben –, hogy ez a modellváltás lehetőség, és hogy a magyar versenyképességnek a záloga, a nemzeti tudástermelés megújításának a kulcskérdése. Ha ebben nem tudunk egyről kettőre lépni, akkor lemaradunk, hiszen az egyetemeink még az első ötszázba sem fértek be. Most egy új mutató már azt mutatja, hogy a 277. helyre beért a Semmelweis Egyetem, ami az orvostudományi szakmában egy nagyon fontos jelzés.

A Corvinus is lépett előre a rangsorokban.

Így van; meg van máshol is előrelépés, például a Soproni Egyetem egy nagyon speciális erdőgazdálkodási rangsorban is jelentős mértékben javított a helyzetén, de ez még nyilvánvalóan csak a kezdeti eredménye az egész modellváltásnak. Az, hogy elindulhatott, nagyon erőteljes kormányzati elkötelezettséget jelentett. A kormány eldöntötte, hogy belevág ebbe; veszélyes volt, két évvel a választások előtt.

Az időzítés miatt volt ez kockázatos talán?

Igen, mert nagyon sok konfliktust generál. Ha a status quot valaki megbontja, akkor nyilvánvalóan a status quo fenntartásában érdekeltek ellene lesznek, és mindig lehet találni olyan vádat, kritikát, problémát, amelyet fel lehet nagyítani és politikai kérdéssé lehet tenni, de szerintem, az utolsó pillanatban voltunk. Nem lehetett tovább halasztani.

Maga a szerkezet most már kialakult és a végső formájához közelít?

Igen. A magyar felsőoktatási struktúra ma már egy rendkívül plurális struktúra. 63 egyetem van, abból 21 a KEKVA-s, vagyis közérdekű vagyonkezelői alapítvány által működtetett egyetem, 24 az egyházi fenntartású egyetem, 12 magánegyetem van, és 6 állami fenntartású. Én úgy gondolom, hogy a választásokig ez a struktúra nagyjából marad is. Én, amikor elvállaltam ezt a pozíciót, akkor egyértelművé tettem, hogy csak azokkal az egyetemekkel kell az államnak megállapodnia, amelyek maguk kezdeményezik a modellváltást, és érdekeltek abban, hogy ezt a folyamatot végig is csinálják. Azt is nagyon szorgalmaztam, hogy maguk az egyetemek tegyenek javaslatot például a kuratórium tagjaira, vagy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is jelöljön meg olyan akadémikusokat, akik a tudományegyetemekhez kapcsolódhatnak és a felügyelőbizottságba delegáljon az egyetemi szenátus egy tagot, hogy rálásson a folyamatra. Én azt látom, hogy az a félelem, amely a modellváltással kapcsolatban korábban megjelent – elsősorban az SZFE-konfliktus kapcsán –, eloszlott. Járom az egyetemeket, most már a tizenötödik egyetemen voltam, a hallgatói véleményeket szerettem volna megismerni, és ezekben nincsenek már benne azok a félelmek, amelyek az autonómiaféltésről szólnak, hiszen az elmúlt fél év megmutatta, hogy a nagy tudományegyetemeknél is nagyon simán zajlott az átmenet. Azzal, hogy megköttettek a hosszú távú, középtávú teljesítményalapú finanszírozási szerződések, tehát az állam garantálta a támogatást és a forrásokat, az a hiedelem is eltűnt, hogy itt a kormány csak parasztvakítást folytat.

A művészeti felsőoktatás területe speciális? A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem az elsők között, saját maga kezdeményezte, hogy alapítványi formában működhessen, a Színművészeti esetében nem kezdeményezték ezt, és mégis volt egy gyorsan levezényelt átalakulás.

Valóban a Moholy-Nagy Egyetem volt az elsők között, amelyik kifejezetten szorgalmazta, hogy alapítványi formában működjön; tulajdonképpen egyfajta modellje is volt idehaza. Tehát a Corvinus-modell nem tekinthető általános modelljének, mert igen jelentős részvénypaketteket kapott a MOL-tól is és a Richtertől is.

A Semmelweis is kapott Richter-részvénypakettet, nem?

A Semmelweis kapott Richtert, három egyetem részesedett egy ilyen jelentős részvénypakettből, és a Corvinusszal az volt a megállapodás, hogy ők hoznak majd létre Corvinus-ösztöndíjakat, és akkor nem államilag biztosított helyekre jelentkeznek a hallgatók, de természetesen a korábbi évjáratokat kifuttatják. A művészeti világ nagyon érzékeny világ. Látható, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem sem akar olyan nagyon modellt váltani.

De a Táncművészeti viszont váltott.

Bizonyos értelemben megosztott a helyzet. Attól függ, hogy az egyetemi tanárok között, a szenátusban mennyire van hit és elkötelezettség abban, hogy használni akarják azt a nagyobb mozgásteret, ami a modellváltásból következik. Mert milyen nagyobb mozgásteret biztosít, hogy kikerülnek az állami fenntartásból, biztosítja a nagyobb költségvetési szabadságot, intézményi szabadságot, bérekkel kapcsolatos szabadságot, és még az egyetemi autonómiában is nagyobb mozgástér teremtődik. Az újonnan modellt váltottak egyértelműen megtapasztalták, hogy sikersztorivá vált az egyetemi modellváltás.

Ez lehet a záloga ennek a sikeres átalakulásnak, amit az imént felvázolt?

Részben a struktúra miatt – azért a struktúrának van egy konzerváló hatása, konzerválja az oktatási módszert is –, pedig a közgazdaságtanban is nagyon gyorsan kell változtatni. Természettudományokban és máshol is kétévente elévül már az a tananyag, amit átadnak. Külföldi oktatók idehívása és megfizetése egy nagyon fontos financiális feltétel; versenyeztetése az oktatóknak azért, hogy a teljesítményorientáció révén kitűnő publikációkkal tudjanak nemzetközileg jegyzett folyóiratokban megjelenni, és benevezni abba a versenybe, ami a rangsorokban a jobb helyezéséért folyik. Egy csomó innovációt tett a Corvinus Egyetem is: eltörölte a karokat, átalakította a belső struktúrát.

A képzési szerkezet átalakítása együtt jár a modellváltással minden tekintetben?

Nem feltétlenül, mert például az Állatorvosi Egyetemre meg az orvosi karokra sok külföldi hallgató jelentkezik. Elsősorban a speciális magyar modell miatt, hogy az oktatás mellett a klinikákon tudják gyakorolni azokat a képességeket, készségeket, tudást, amiket az egyetemeken elsajátítanak. Ez adta a magyar versenyképességnek az előnyét. Nem véletlen, hogy nagyon erős belső konfliktus volt a kormányzaton belül is az ügyben, hogy lehet egyszerre megvalósítani a központi kórházirányítási modell követelményét, ami kormányzati prioritás volt, és az egyetemek önállóságának a követelményét, mert az egyetemek ragaszkodtak a klinikáikhoz. Nehéz ezt szabályozási oldalról megoldani, különösen a pandémiás időszak alatt, amikor fontos a kórházak teherbíró képessége.

A klasszikus fejkvóta szerinti költségvetési támogatás már egyértelműen a múlté a modellváltó egyetemeknél?

Igen, korábban fejkvóta alapú finanszírozás volt, ami abban tette érdekeltté az egyetemeket, hogy akár „butikszakokat” elindítva felvegyenek minél több hallgatót, és aztán a hallgatók után lehívják az állami támogatást, az viszont nem volt érdekes, hogy el tud-e ezzel a képzettséggel bárhol is helyezkedni a hallgató. Ez jelentős mértékben megváltozik, legalább három plusz egy lábra áll ez a finanszírozási rendszer. Persze, fontos továbbra is, hogy az állam megmondja, mennyi hallgatót támogat.

Ez egy klasszikus szerződéses viszony?

Igen, minden egyetem aláírta a szerződést. Ez az úgynevezett teljesítményalapú finanszírozási rendszer, ami indikátorokat sorol fel, amelyeknek a teljesítése a feltétele a támogatásnak. Duplája megy a korábbi költségvetési támogatásoknak az egyetemi szférára. Ez 2022-ben mintegy ezermilliárd forint. Ez nagyjából úgy oszlik meg, hogy mintegy 300 milliárd forint a teljesítményalapú bérezés. Az egy fontos dolog, hogy nem pusztán az oktatók bérezése és nem pusztán a hallgatók jelenléte számít, hanem érdekeltté kell tenni az egyetemet meghatározott minőségű kritériumok elérésben.

Az egyetem – jó esetben – kutatóhely is egyúttal.

Van az alapműködés, amelyre körülbelül 300 milliárd forintot fordít az állam ebben az évben, és van az úgynevezett fejlesztési támogatás, amelyre korábban az európai pénzekből számítottunk. Ez, szerintem, a választásokig valószínűleg nem fog realizálódni, tehát helyette az állam felvett kölcsönöket, és abból fogja finanszírozni az egyetemek fejlesztési igényét. Az úgynevezett science parkok – tizenegy egyetem épít ilyet –egyfajta hidat képeznek az üzleti és az egyetemi szféra között. Ehhez jönnek még a fejlesztési támogatások. Meg például nagyon sok egyetemnél igen komoly problémát okozott az úgynevezett PPP-konstrukció, ezt kivásárolta az állam, felszabadította az egyetemeket ez a teher alól.

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány mit jelent a gyakorlatban? Nagyon más, mint egy klasszikus magánalapítvány?

Abszolút más, mert terhelve van közfeladattal. Ennek az alapítványnak az a célja, hogy a felsőoktatási rendszert, illetve az adott egyetemet működtesse, támogassa a kutatásokat, segítsen ennek az egyetemnek a versenyképessé válásában, és ha az alapítvány például értékesít valamilyen ingatlant, akkor az abból befolyt összeget csak egyetemi célra, csak arra a közfeladatra használhatja fel, amelyre a szerződés megköttetett. Ez fenntartóváltást jelentett, az állam mint fenntartó és mint tulajdonos átadta ezt a jogosítványt az alapítványok kuratóriumainak; és a kuratóriumok stratégiai döntéshozó és irányító szervként ezt a fajta felelősséget vállalják fel.

Ez egy pontosan körülhatárolt jogi környezet?

Hosszas viták voltak, hogy például hogyan lehet stabilizálni az alapítványok működését, hogyan lehet garanciákat kapni arra, hogy az egyetemek hosszabb távon tudjanak tervezni. Én úgy látom, hogy a közérdekű közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény körüljárta ezeket a dolgokat és szabályozta. Én ezt szorgalmaztam, hogy egy ilyen törvény jöjjön létre.

Azt is szorgalmazta, hogy legyen kétharmados, sarkalatos törvény? Miért volt erre szükség?

Azért, hogy garantáljon egyfajta stabilitást. Elindul 21 egyetem ezen az úton, és ne lehessen rángatni az egyetemeket, mert ha egy ilyen nagy hajót hirtelen lefékezünk, vagy hirtelen más irányba fordítunk, minden borul.

Arra gondol, hogy az ellenzéki pártok a törvényjavaslat vitája során jelezték, hogy 2022-ben, az esetleges választási győzelmük esetén ismét állami fenntartásba vonnák ezeket a modellváltott egyetemeket?

Választások idején sok ígéret elhangzik. Ha majd beszélnek az egyetemek vezetőivel, látják, hogy milyen folyamatok indultak el, akkor majd újragondolják ezeket az elképzeléseiket. Nem véletlen, hogy a nagy kritikusok is, akik például Szegeden jelentős mértékben ellenezték a modellváltást, támogatólag léptek fel az utolsó néhány hónapban, mert látták, hogy ennyi pénz nem ment még az egyetemre, és ilyen perspektivikusan nem lehetett tervezni, és valóban elindult az egyetemi oktatói életpálya újragondolása, és elindult azok az innovációk is, amelyek eddig le voltak fojtva az egyetemeken.

Az ingatlangazdálkodásban is az alapítványi formában működő egyetemek szabad kezet kapnak?

Igen. Abszolút szabad a gazdálkodás. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy ingatlancégekké váltak az egyetemek, hiszen nagyon le van pusztulva most is az egyetemi infrastruktúra, tehát régóta hiányzó pénz ment a felsőoktatásba. Nem arról van szó, hogy itt majd elkezdenek üzletelni az ingatlanokkal, hanem ha láthatóan nem tudnak már egyetemi célokra használni ingatlanokat, akkor lehet, hogy értékesítik, de az abból befolyt pénzt ingatlanfejlesztésre vagy oktatásfejlesztésre használhatják.

Egy interjúban ön említett lehetséges új finanszírozási formákat is az alapítványi egyetemek esetében: például egyetemi kötvény vagy egyetemi TAO-rendszer. Ez még csak formálódó elképzelés?

Az egyetemi kötvényen határozottan dolgozik a Pénzügyminisztériummal együtt az Innovációs és Technológiai Minisztérium is, de van az egyetemi kockázati tőkealap, amely –például a Pannon Egyetem zalaegerszegi kampuszán – előkészítés alatt van. Ezek nyilvánvalóan olyan típusú egyetemekhez kötődnek, ahol komoly vállalkozási tevékenység folyi. A TAO-t, én úgy látom, hogy ellenzi a Pénzügyminisztérium, mert bonyolultak a tapasztalatok, és több problémát okoz, mint amit megold.

Mi lenne az egyetemi kötvény?

Az egyetemi kötvénynek jelen pillanatban még több formája vetődik fel. Tulajdonképpen azt jelentené, hogy az egyetem – az állam által garantáltan – megkap egy nagyobb kötvénycsomagot, és annak a kamataiból tudja finanszírozni az egyetemi oktatást.

Mi a helyzet a nem modellváltott egyetemekkel? Az ő jövőjük finanszírozás tekintetében hogyan alakulhat?

Azt mindenképpen garantálta a kormányzat, hogy a kétszer 15 százalékos béremelést megkapják azok az egyetemek is, amelyek nem váltottak modellt. Hogy mi lesz például az ELTE sorsa, a Műszaki Egyetem sorsa, ez rajtuk múlik, tehát az állam, a kormányzat nyitott arra, hogy akár a választások után elkezdjenek erről tárgyalni, döntsön az adott szenátus és döntéshozó szerv. Én úgy látom, hogy vannak olyan törekvések, amelyek azt mondják, hogy például az ELTE-nek, mint az egyik legnagyobb magyar egyetemnek, állami tulajdonban kellene maradnia. De azért az ELTE-n belül is vannak olyan karok, amelyek szívesebben váltanának modellt, mert a „természetük” ilyen: az Informatikai Kar, a Gazdálkodási Kar, vagy a TTK például saját, önálló koncepciót dolgozott ki arra, hogy hogyan kell fejleszteni. Ami félelmet okoz, és erre valamilyen módon oda kell figyelni az államnak, hogy a modellváltó egyetemek jelentős fizetésemelést tudnak adni a saját professzoraiknak. Félő, hogy néhány egyetemen, például az ELTE-n olyan fizetéseket ajánlanak a professzoroknak, hogy ők inkább elmennek jó fizetésért, és viszik magukkal a kutatási oldalt is. Ez nagyon veszélyeztetné azt a kialakult presztízst, ami például az ELTE-n megvan, erre valamilyen módon oda kell figyelni, és ki kell alakítani valamilyen gyógymódot.

A működési forma a modellváltott egyetemeknél hogyan néz ki? A rektor, a szenátus, a hallgatói önkormányzat ugyanúgy megvan, és új grémiumként került be a kuratórium?

Az állam helyett a kuratórium lépett be a fenntartói jogok gyakorlójaként, és bizonyos értelemben a tulajdonosi jogok gyakorlójaként is.

Ők hozzák a stratégiai döntéseket ezek után?

A korábban arctalan bürokráciát felváltotta egy olyan rendszer, ahol öt ember ül a kuratóriumban; a kuratórium elnöke nyilván a leginkább aktív ember, aki szervezi a kuratórium munkáját. Döntenek meghatározó kérdésekben, az egyetem stratégiai ügyeiben, de nem az egyetem akadémiai problémáiban, nem az oktatással összefüggő dolgokban. Nagyon érdekes, hogy a 21 egyetem eltérő irányítási modellt alakított ki, és ez többé-kevésbé valószínűleg kötődik a tradíciókhoz. Például Győrben létezik egy olyan modell, ahol van elnöke az egyetemnek, mint ahogyan van elnök a Corvinus Egyetemen is, és mellette ott van még a kuratórium elnöke.

Volt valamilyen szempontrendszer, hogy a kuratórium hogy álljon fel?

Volt.

A legélesebb bírálatok talán éppen itt, a kuratóriumok megalakulása miatt hangzottak el az ellenzék részéről.

Igen, ezt én is érzékeltem.

Azt mondták, hogy az nem is egyetemi reform vagy egyetemi átalakítás, hanem egyetemfoglalás a kuratóriumok révén.

Ilyen egyetemfoglalással már vádolták a konzisztóriumokat is, ami ugye gazdasági embereket emelt be, de az egyetemek „megették” a konzisztóriumokat. Ilyennel vádolták, amikor a kancellári rendszer megjelent, de valójában egyik sem tudott megvalósulni. Aki tudja, hogy – pláne a nagy tudományegyetemeknél – milyen súlya van magának az egyetemi önmozgásnak, az tisztában van azzal, hogy együttműködésre ítéltetett a kuratórium, a szenátus, a hallgatói önkormányzat és az állam, tehát tulajdonképpen ez a négy szereplő, amelyik meghatározza az egyetemeknek a jövőbeni működését. A kiválasztásnál egyértelmű volt, hogy olyan kuratórium álljon fel, amelyik erősen kötődik az adott egyetemhez. A politikusoknál fontos volt, hogy nekik is legyen egy erős kötődésük, és láthatóan az üzleti világból vagy az akadémiai világból is egy nagyon színes csapat állt össze. Ha valaki megnézi ennek a 105 embernek a társadalmi, szociális összetételét, akkor azt látja, hogy igen érdekes összetételét és reprezentációját jelenti a magyar társadalomnak. Jöttek az ellenzéki vádak, hogy ez fideszes foglalás, a kuratóriumra mindenki rányomult, és abban a Fidesz jelenik meg meghatározóan. Én az elmúlt egy évben pártpolitikai jellegű csatározásokat a kuratóriumok és a szenátus között sehol nem tapasztaltam, pedig ez egy nagyon intenzív átmeneti szakasz volt, sehol nem jöttek erre vonatkozó jelzések. Mindenhol leültem az egyetem vezetésével, és kértem, hogy mondják el azokat a problémákat, amelyek az átmenetnél gondokat okoznak. Vannak problémák és lesznek is. A finomhangolás nagyon fontos következő szakasz lesz, az úgynevezett teljesítményalapú kritériumoknál vállaltak olyan feladatokat, amelyeket évről évre érdemes lesz áttekinteni, hol tartanak a végrehajtásban, és kell-e ezeken finomhangolni, hogy az egyetem működése hatékonyabb legyen és versenyképesebb.

Az oktatói oldalon igen jelentős bérfejlesztés zajlik, de ez azt is jelenti egyúttal, hogy átalakul az oktatói gárda, és a modellváltó egyetemeken például jönnek a külföldi oktatók, vendégtanárok, akár az üzleti szférából vagy az akadémiai világból?

Én ezt remélem. Nagyon az elején vagyunk még ennek a folyamatnak. Ami már látható, például a Corvinus Egyetemen, komoly nemzetközi hírrel rendelkező kutatókat szeretnének idehívni, de most alakul át ez az egész rendszer. A felmérések azt mondják, hogy 2030-ig több mint egymilliárd embert kell átképeznünk. Az egyetemekre olyan nyomás fog nehezedni azáltal, hogy megváltozik a munkának a természete és a karaktere, hogy át fogja alakítani a felsőoktatást.

Lehet ezeket az egyetemi világban is előre modellezni?

Lehet.

Ha ez ilyen nagyon gyorsan változik, akkor az egyetemeknek nagyon gyorsan kell reagálni.

Így van. A jövő egyetemét én ezért ajánlom mindenkinek a figyelmébe, ezt a zalaegerszegi kampuszt. Szerintem Magyarországon ez mintázza a jövő egyetemét, ami felé fogunk haladni. Ennek a lényege, hogy a tudásközvetítésben is egy paradigmaváltás áll elő, amit ők úgy fogalmaznak meg, hogy egy „wellness hotel education”; tehát egy olyan környezetet próbálnak létrehozni, ahol XXI. századi közösségi teret próbálnak felépíteni: tó, futópálya, streetball, laboratóriumok, kávézók, kollégiumok az amerikai kampuszok mintájára; közös, munkára alkalmas tereket hoznak létre. De sokkal lényegesebb ennél az úgynevezett „felhőkampusznak” a létrehozása. Ez azt jelenti, hogy személyre szabott, virtuális oktatási környezet jön létre, ahol a tudás megszerzéséhez nem szükséges fizikailag jelen lenni. Le tudnak hívni professzorokat a „felhőből”, hozzá tudják párosítani a hallgatóhoz, és ezen túl az életpályamodellek megtervezésére is alkalmas rendszereket dolgoznak ki a mesterséges intelligencia segítségével. Ez nem egy fantazmagória és nem egy sci-fi film, hanem ez egy megvalósuló projekt Zalaegerszegen. Néhány egyetem nyilván nem tud ilyen irányba elmozdulni, lassabban tud haladni, de például a műszaki egyetemeknek biztos, hogy ilyen irányba kell elmozdulniuk, és valószínűleg a Műszaki Egyetem számára is adekvátabb lenne egy modellváltó egyetemi modell, de ezt majd eldöntik, hogy ők akarják-e.

Versenyezniük kell az egyetemeknek?

Hihetetlenül erős verseny lesz a tehetséges hallgatókért. Már középiskolában el fog indulni a hallgatóknak a vonzása az egyetemekre. Én pataki diákként, 1975-ben azt tapasztaltam, hogy jöttek a szegedi egyetemisták és kampányoltak azért, hogy hozzájuk menjünk a jogi karra, ne pedig a pestire vagy a pécsire; felajánlottak négyszer egyhetes ingyenes felkészítő tanfolyamokat. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha öt év múlva ülünk le beszélgetni, akkor azt látjuk, hogy lesznek elmozdulások, például az egyetemek közötti mozgások. Bizonyos karok átmennek abba az egyetembe, ahol jobban érzik magukat, máshol másként. Felvetheti természetesen azt, hogy miért nem csináltunk egy nagy budapesti egyetemet, ahol biztos, hogy versenyképességi szempontból ott lennénk az első kétszázban. Ez is egy lehetséges modell lett volna. Voltak is erre elképzelések, de a magyar kormánynak az volt az általános meggyőződése, hogy ha már elindítottuk azt a folyamatot, amelyben felsőoktatási tanárképzők meg főiskolák váltak egyetemekké, akkor ezeket erősítsük meg, mint regionális tudásközpontokat, ami miatt már a helyi ember azon az egyetemen tud tanulni. Ennek egy látványos példája szerintem a Tokaj-hegyaljai Egyetemnek a létrehozása.

Az oktatói tevékenységet is folyamatosan mérik? Egyáltalán lehet ezt egzakt módon mérni?

Ez egy összetett kérdés. Én a Győri Egyetemen vagyok elsőhelyes professzor az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszéken. Ők már korábban modellt váltottak, és ez a teljesítményértékelés már több mint két éve folyamatban van, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag szinte minden rezzenéséről be kell számolni az egyetemi professzornak.

A hallgatói visszajelzések is fontosak lehetnek?

Így van, és a hallgatók is érzékelik, hogy milyen súllyal szerepel az ő megítélésük a tanárokról. Nem minden egyetem lelkes a hallgatói visszajelzésektől, mert vannak, akik azt mondják, hogy nem objektív mérce, sok benne a szubjektivizmus, ha keményen vizsgáztat, akkor az a professzor nem lesz népszerű. Itt nem a népszerűségről van szó, hanem egy generális megítélésről, és alakul át a professzorság is. Látok olyan egyetemeket, ahol azt mondják, hogy valaki jobban tud oktatni, sokkal jobban ért a tehetségmenedzseléshez, a közvetlen tudásátadáshoz, az igazi iskolateremtéshez, és kevésbé érdekli a kutatás, akkor válasszuk külön, legyen kutató professzor és legyen, aki inkább az oktatással foglalkozik. Tehát tevékenységének az arányait módosítsuk, és az ő teljesítményét úgy ítéljük meg, amilyen szerződést kötünk vele.

A teljesítménymutatók között szerepel a hallgatók lemorzsolódásának a mértéke is, most ez harminc százalék körül van, de az elérendő cél 2026-ra, hogy húsz százalék alá csökkenjen.

Az egyetemekkel kötött, teljesítmény alapú finanszírozási rendszernek egy fontos faktora, megakadályozni a lemorzsolódást. Itt bevállaltak az egyetemek elég komoly számokat.

Van ebben mozgástere egy egyetemnek?

Van.

Ha egy diák azt mondja, hogy abbahagyom a második év után, hogy ezt ne tegye?

Ha, mondjuk, ez a diák ösztöndíjat kap, vagy jobban be van vonva a tudományos munkába, nagyobb esély van arra, hogy ott lehessen tartani az egyetemen. Tehát maga az egyetemi oktató is érdekelt kell legyen abban, hogy a diákot már az egyetemi évek alatt olyan módon vonja be a kutatásaiba vagy a startup vállalkozásoknál gyakorlati lehetőséget kínáljon, vigye ki az üzleti világba, hogy érdekelt legyen abban, hogy minél előbb befejezze, mert akkor el tudja kezdeni az életpályáját – már a fizetésével.

Az új finanszírozási szerkezetben a modellváltott egyetemeken változhatnak a képzési költségek is. Esélyegyenlőség tekintetében hol tartunk most a modellváltott egyetemeken?

Minden modellváltó egyetem keresi azt, hogy milyen módon tudja a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók tanulását segíteni. Például Miskolcon kialakítottak már egy ösztöndíjrendszert, amelyik ötvenezer forinttal támogatja a képzéseket. Van egy Covid-ösztöndíj a Győri Egyetemen, amelyik azt mondja, ha valakinek a családjában Covid-érintettség vagy halálozás van, akkor az ő dolgait segítik. Az egyetemek érdekeltek, mert a teljesítményfinanszírozási rendszerben a hátrányos helyzetű hallgatók támogatása kiemelt szerepet tölt be; mellette a szakkollégiumok is.

Ezek jellemzően ott vannak továbbra is az egyetemeken?

Ott vannak; 33 ilyen szakkollégium működik. Benne vagyok egy szakmai ellenőrző testületben, és láthatóan a szakkollégiumi státuszhoz kapcsolódóan olyan jogosítványokat és olyan előnyöket élveznek az egyetemek, amelyeket mindenképpen szeretnének megtartani. Azt is reméljük, hogy sikerül a szakkollégiumok támogatására majd egy olyan alapot is létrehozni, amelyik továbbra is fenn tudja tartani ezt a mobilitási csatornát.

Hogyan látja tandíj, az önköltség és ingyenesség kérdését a felsőoktatásban?

A nemzetközi példák is nagyon szórnak. Tehát nem véletlenül indítottam el egy ilyen nemzetközi road show-t és mentem el például Finnországba és Portugáliába, hogy megnézzem, hogy ott az alapítványi bázisú egyetemek és a nem alapítványiak hogyan működnek. Például Finnországban nincsen tandíj. Finnországban az Aalto Egyetem, az az egyik legnagyobb példája az alapítványi működésű egyetemeknek, 2010-ben alakult meg, és gyakorlatilag az egyik legversenyképesebb egyetemmé vált 12 év alatt Finnországban. Modellként tekintenek rá, de az állam 70 százalékát finanszírozza az egyetemi költségvetésnek függetlenül attól, hogy állami vagy alapítványi tulajdonban van. Portugáliában van tandíj. Az állami egyetemeknél is csak 50 százalékát finanszírozza az állam az egyetem működésének, a másik 50 százalékát pályázatokból, tandíjból, ami nem túlságosan magas. Meg akarjuk nézni, hogy mi van Amerikában, tehát egy komplett és komplex térképet szeretnék felmutatni arra, hogy az egyetemek világa hogyan néz ki külföldön, és ebből mit tudunk mi idehaza hasznosítani. Az amerikai tudósok azt mondják, hogy 2050-ben már az az egyetemi struktúra, ami most létezik, nem fog létezni, mert előtérbe kerül nagyon erősen ‒ és a pandémia ezt meg is mutatta ‒ a hibrid oktatás. A jelenléti formájú oktatás költségei nagyon magasak, és már nem igaz az teljességgel, hogy egy Ivy League egyetemen szerzett diploma minden kaput megnyit előtted a munkaerőpiacon, viszont marhára eladósodsz, ha neked kell finanszíroznod, és nem tudsz hozzá ösztöndíjat szerezni. Ezért az ösztöndíjrendszernek a strukturált és szofisztikált kiépítése nemcsak a hátrányos helyzetű hallgatóknak, hanem a normális helyzetűeknek is fontos, tehát a tudás értékelése és annak a finanszírozása, támogatása, a tehetségek mentése Magyarország jövőjének a kérdése.

Ha a modellváltástól minőségi ugrást várunk a hazai felsőoktatásban, akkor mikorra lehetnek ennek már látható vagy érzékelhető eredményei? A Corvinus azt mondja, hogy 2030-ra a világ 200 legjobbja és Európa 100 legjobbja között szeretne lenni. A Semmelweis Egyetem hasonló célkitűzést fogalmazott meg, és van egy felsőoktatási stratégiánk is, ami 2030-ig szóló koncepció. Ez 7-8 éves időtávlat. Ez nagyon közeli idő.

Az idő felgyorsult. Ebben a digitális korban felező idővel dolgozunk, és ez az idő alatt tényleg bizonyítania kell ezeknek az új modellváltó egyetemeknek, hogy helyes volt az irány, ami felé elindultak, és ki tudták használni azokat a lehetőségeket, amiket ez a nagyobb mozgástér teremt. Azok a célok, amelyeket kijelölt akár a Semmelweis, akár az Állatorvostudományi Egyetem, akár a Corvinus, de a vidéki egyetemek is, szerintem nagyon jó dolog, és láthatóan ez az értékelésre és a finanszírozásra is kihat, ugyanakkor presztízs- és identitásépítő.

Zárjuk a beszélgetést egy új, szintén alapítványi formában működő egyetemmel. Teljességgel új egyetem-e a Tokaj-Hegyalja Egyetem, aminek ön a kuratóriumi elnöke is egyúttal?

Igen, ez tulajdonképpen egy zöldmezős beruházás. Átvettük ugyan az Esterházy Egyetem sárospataki kampuszát. Ott volt durván 300 hallgató, aki pedagógusképzésben, óvónőképzésben, szőlész-borász, turizmus szakokon tanul, zömük levelező, de nem lehetett még jelentkezni a Tokaj-hegyalja Egyetemre, csak az Esterházy Egyetemre. Most fogunk indítani már egy keresztféléves kurzust, és nagyon ambiciózus célkitűzéseink vannak.

A szőlészet-borászat lesz a középpontban?

Igen, azt szeretnénk, hogy öt év múlva a Tokaj-Hegyalja Egyetem az ország első szőlész-borászképző egyetemei közé tartozzon, és ebbe nagyon sok külföldi kapcsolatot próbálunk építeni. El fogjuk kezdeni a Tokaj Wine Business Institute-tal az együttműködést, a dijoni egyetemmel, a francia egyetemmel. Folyamatosan kapcsolatokat fogunk építeni azokkal a borvidékekkel. Valószínűleg az egész szőlész-borász képzést a külföldi modellek átvételével lehet megújítani.

Azért a tokaji borászoknak is lesz szerepük?

Persze, most is a tanszéket egy olyan ember vezeti, aki mögött komoly tapasztalat áll. Én örültem volna, ha a rektor is egy szőlész-borász, ezzel is szimbolizálva a dolgot, de valójában, sajnos, nagyon kevés olyan képzett szőlész-borászunk van, akinek gyakorlati tapasztalata is van, és aki a tudományos kritériumokat is tudja teljesíteni rektorként. Átvettünk két tokaji szakközépiskolát, egy kereskedelmit és egy mezőgazdaságit, elkészítettünk egy háttérintézményt, egy vagyonkezelőt, hogy ne kelljen párhuzamos struktúrákat építeni. Hozzánk került a Grand Tokaj. Igaz, hogy ez egy 700 millió forintos veszteséggel rendelkező cég most, de nagyon bízom benne, hogy rövid időn belül a versenyképessége helyre fog állni, és olyan új irányokat tud kijelölni a hegyvidék számára, mint integrációs szervezet, amelyik a borok minősége mellett a külföldi kapcsolatok révén, szinergiában az egyetemmel egy nagyon különleges entitás tud lenni.

Éppen a napokban készül majd a felvételi tájékoztató, a 2022. szeptemberben induló képzésekre a közeli jövőben lehet jelentkezni?

Így van. Már az interneten is, meg a Facebookon és máshol is zajlik egy nagyon intenzív hallgatócsalogató kampány. Már tartottunk nyílt napot is az egyetemen, ahol az egyetem oktatói bemutatkoztak, elmondták, milyen szakokkal megyünk előre. Régi adósságát törlesztette a nemzet azzal, hogy itt létrejött ez az egyetem, mert Lórántffy Zsuzsanna, 1650 óta ilyen erős intellektuális beruházás nem érkezett a térségbe. Annak is örülök, hogy Wáberer úr 150 milliárdos infrastruktúrafejlesztési programja révén végül is ez a vidék talán kap egy olyan löketet, egy olyan induló sebességet, amivel az ott élő emberek is azt érzik, hogy van lehetőségük, van megmaradási esélyük és a gyerekeiknek is tudnak perspektívát kínálni.