Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
310.72
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria
Nyitókép: Facebook/Tesla

Bajban a Tesla önvezető álmai

Eddig kilenc balesetről azonosítottak, ami összefüggésben állhat a Tesla teljes önvezető rendszerével, köztük egy halálos kimenetelűvel.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) magasabb szintre emelte a Tesla teljes önvezető (FSD) rendszerével kapcsolatos vizsgálatát, amely immár körülbelül 3,2 millió járművet érint, és mérnöki elemzésbe kezdett – ez általában az utolsó fázis a visszahívás előtt.

A hatóság elsősorban azt vizsgálja, hogy a Tesla csak kamerákra épülő rendszere (Tesla Vision) milyen kockázatokat hordoz rossz látási viszonyok esetén, mivel előfordulhat, hogy az FSD nem érzékeli megfelelően a tükröződést, port vagy egyéb zavaró körülményeket, és nem figyelmezteti időben a sofőrt a rendszer teljesítményének romlására – írja a Reuters nyomán a hvg.hu.

A hatóság eddig kilenc olyan balesetet azonosított, amelyek összefüggésbe hozhatók a problémával – egy halálos kimenetelű volt, kettő sérüléssel járt, és további hat esetet is vizsgálnak –, több esetben az autó „elvesztette”, vagy egyáltalán nem érzékelte az előtte haladó járművet.

Az ügy különösen érzékeny a Tesla számára, mivel jövőbeli stratégiája nagyrészt az önvezető technológiára és a tervezett robotaxi-hálózatra épül, így a vizsgálat nemcsak biztonsági, hanem hosszú távú üzleti kérdéseket is érinthet.

Címlapról ajánljuk
Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak számító, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság nevű kór veszélyeiről, ahogy a NAK jövőjéről is.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×