Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Futár egy kézbesítendő csomaggal.
Nyitókép: Pexels

Elképesztő dolog történt a külföldről rendelt csomagokkal Magyarországon

Özönlenek külföldre a magyar megrendelések, rohamosan nő a számuk: másfélszer annyi, összesen 204 millió kiscsomag érkezett tavaly külföldről Magyarországra, mint egy lvvel korábban. Jó hír az államnak, hogy nőnek a vám- és áfabevételek is.

50 százalékkal nőtt tavaly a külföldről érkező vámkezelést igénylő kiscsomagok száma 2024-hez képest – közölte Bakai Kristóf Péter vezérőrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese. Míg 2024-ben a NAV 136 millió kis értékű (150 euró alatti) küldeményt vámkezelt, addig tavaly a csomagok száma már meghaladta a 204 milliót.

A Magyarországon vámkezelt áru mennyisége gyakorlatilag nem változott, valamivel több mint 23 millió tonnát tett ki. Tavaly összesen mintegy 18 ezer milliárd forint értékű áru érkezett Magyarországon keresztül az Európai Unió területére.

A vámbevétel 2025-ben elérte a 154 milliárd forintot, az előző évi 121 milliárd után, az import áfa összege pedig az 504 milliárd forintot 458 milliárd forint után.

A NAV-nak kulcsszerepe van az uniós vámhatár védelmében, hogy az illegális termékek ne juthassanak be az unió piacára, és ne veszélyeztethessék a magyar vásárlók egészségét és életét sem – hangsúlyozta.

Kiemelte:

évek óta dinamikusan nő a harmadik országból érkező e-kereskedelmi forgalom.

A beérkező kiscsomagokhoz kapcsolódó adatokat a NAV kockázatelemzési rendszere vizsgálja, ez segít kiválasztani azokat a küldeményeket, amelyek további ellenőrzést igényelnek.

„Ezeket röntgenberendezésekkel és fizikai vizsgálatokkal ellenőrizzük. Az elektronikus kockázatelemzés alapján kiválasztott tételeken túl a beérkezett gyanús vagy véletlenszerűen kiválasztott csomagokat a vámosok szolgálati kutyák bevonásával is vizsgálják” – részletezte Bakai Kristóf Péter.

A nemzetközi vámnap – amelyet a Vám Világszervezet minden évben január 26-án ünnepel – arra irányítja rá a figyelmet, hogy a vámhatóságok tevékenysége nemcsak a költségvetési bevételek biztosításában meghatározó, hanem a gazdaság védelme, a közbiztonság erősítése és a tisztességes kereskedelem fenntartása szempontjából is nélkülözhetetlen – húzta alá az elnökhelyettes, ismertetve az idei ünnep mottóját: „Éber és elkötelezett vámhatóság a társadalom védelmében.”

(Nyitóképünk illusztráció)

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×